fejlesztés

Több mint 600 millió forintos fejlesztés a Continental veszprémi gyárában

2016.10.25.

Ipari kutatásra, járműdinamikai és közlekedésbiztonsági fejlesztésre fordítják az elnyert támogatást a Continental Automotive Hungary Kft. veszprémi telephelyén, a beruházás összköltsége több mint 600 millió forint - mondta a gyár fejlesztési vezetője kedden az MTI-nek.

Pék Zoltán elmondta, a Széchenyi 2020 program keretében mintegy 204 millió forintot nyertek, és egyebek mellett építenek egy 1200 négyzetméteres laboratóriumot is a fejlesztőmérnökök számára. Szoftvereket is fejlesztenek, amelyek az elektronikus fékrendszer és a menetstabilizáló rendszerek részét képezik, és optimalizálják a jármű menetdinamikáját és közlekedési biztonságát.

A beruházással a gyártást is optimalizálják, ezen belül olyan szenzorokat fejlesztenek, amelyek a felépítésükből adódóan sokkal kevésbé érzékenyek a gyártási paraméterek változására, így olcsóbb technológia mellett is kevesebb hibával gyárthatók, ugyanakkor a növekvő funkcionális elvárásoknak is megfelelnek - foglalta össze Pék Zoltán.

A Continental Automotive Hungary Kft. a világ 55 országában létesített 317 telephelyen közel 215 ezer dolgozót foglalkoztató, 39,2 milliárd euró éves forgalmat lebonyolító Continental konszern egyik magyarországi gyára. A cég egyik gyára Veszprémben, a másik Budapesten van.     A Continental Automotive Hungary Kft. tavalyi értékesítési nettó árbevétele 221,4 milliárd forint volt, az eredmény pedig 7,584 milliárd forint. Az alkalmazottak száma a veszprémi és a budapesti üzemben a statisztikai átlagot tekintve összesen 3008.

A fejlesztési területen dolgozó munkatársak száma folyamatosan nő, a tavalyi esztendő végén 424-en voltak - fűzte hozzá Pék Zoltán.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....