repülés

Több mint 4,8 millió magyarországi utasra számít idén a Wizz Air

2023.03.22.

A Wizz Air magyarországi utasszáma a tavalyi több mint 3,7 millióról idén 4,8 millió fölé emelkedik az előrejelzések szerint; a légitársaság tovább erősíti pozícióját a magyar piacon új járatok indításával, a meglévők sűrítésével, és egy újabb repülőgépek forgalomba állításával budapesti bázisán  - ismertette Robert Carey, a légitársaság elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Részletezte, Budapest és Koppenhága, valamint Budapest és Sarm es-Sejk között új járatokat indítanak októbertől, a nyári időszakban pedig a meglévő útvonalak közül 13 járatot sűrítenek. Robert Carey hangsúlyozta, a Wizz Air Magyarország vezető légitársasága, Budapestről és Debrecenből 30 országba 71 útvonalon repülnek, magyarországi flottájuk pedig 15 repülőre növekszik.

A Wizz Air Európában is növekedésre számít, a 2023 április 1. és 2024 március 31. közötti pénzügyi évben 67 millió utassal számolnak, 70 százalékkal többel, mint egy évvel korábban; munkatársai száma pedig 8000-ra nő, ez duplája a Covid előtti időszakinál. A légitársaság bázisairól mintegy 1000 útvonalon több mint 50 országba viszi az utasokat.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója elmondta, céljuk az utasok bizalmának erősítése a légitársaság iránt. Kifejtette, a légitársaság a Covid-időszakot lehetőségként kezelte. Szerinte az iparág nagyjából 2024 elején éri el a Covid előtti szintjét, ehhez képest a Wizz Air 60-70 százalékkal felette teljesít. Ehhez jelentős flottaberuházásokat hajtottak végre, a következő időszakban a jelenlegi 179 gépről 200 fölé emelkedik flottaállományuk a pénzügyi év végére. Az új gépek a légitársaság gazdasági tevékenységét és karbonlábnyomát javítják.

Kérdésre Váradi József elmondta, hogy az utasoknak járó visszatérítések ügye hamarosan rendeződik. A nyári időszakra növelték tartalékukat, hogy elkerülhessék a nem várt eseményeket.

A Wizz Air 2023-as pénzügyi éve múlt szeptemberben zárult első fél évében adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti nyeresége (EBITDA) éves összevetésben 164,3 millió euróról 217,8 millió euróra, bevétele 880,4 millió euróról 2,194 milliárd euróra nőtt. Az utasszám 12,5 millióról 26,5 millióra emelkedett.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.06.08
Nem, ebben az országban nem érdemes túllőni a célon.   ..
2023.06.07
Hatalmas tűz a vasúti alagútban Tirolban, a Nightjetet evakuálták – írta este fél 11-kor a Heute....
2023.06.07
A második világháború előtti magyar autópiacon négyezer pengőnél kevesebbe került egy személyautó,....
2023.06.07
Hamisítás Elleni Világnap alkalmából látványos, hamis termékek megsemmisítésével egybekötött....
2023.06.07
Az AI lesz az új, mindent kontrolláló über-nagynéni.   ..
2023.06.07
Lezárták az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalát szerda délután Martonvásár közelében, mert....
2023.06.07
Egy napon 23 sebességi, illetve lassulási rekordot állított fel a Rimac Nevera horvát gyártmányú....
2023.06.07
A Wizz Air légitársaság támogatja a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) fejlesztésével....
2023.06.07
Horvátországban az első öt hónapban 26 584 új személygépkocsit adtak el, 44,3 százalékkal többet,....
2023.06.07
Biztató, hogy a magyar gazdaság iparágai között a legnagyobb súllyal szereplő járműgyártás,....