autóbusz

Több mint 200 új busz érkezik Budapestre

2014.11.11.

2015 májusától 214 darab új, klimatizált, alacsonypadlós MAN Lion’s City A21 és Mercedes-Benz Conecto G autóbusszal bővül a fővárosi buszflotta. Az új járművek Budapest déli városrészeiben közlekednek majd.

A BKK 82 darab új, szóló MAN Lion’s City A21 és 132 darab új csuklós Mercedes-Benz Conecto G autóbuszt állít 2015-ben fokozatosan forgalomba, az új buszok összértéke megközelítőleg 19 milliárd forint. A tender lehetőséget ad további 45 db szóló autóbusz forgalomba állítására is.

A buszflotta megújításának célja, hogy a magyar fővárosban is kényelmes, alacsonypadlós, klimatizált, a legkorszerűbb EURO 6-os, környezetbarát motorral szerelt, magas utazási komfortot nyújtó járművek közlekedjenek az elavult, környezetszennyező régiek helyett. Az új autóbuszokat a VT-Arriva Kft. üzemelteti majd. A fővárosba érkező mintegy 200 új busz kb. 15 százaléka a Budapesten szolgálatot teljesítő autóbuszoknak.

Az új buszok üzembe helyezésével a BKK autóbuszvonalain közlekedő járművek immár több mint 70 százaléka alacsonypadlós lesz, mely nagy segítség a kerekesszékkel közlekedőknek, a babakocsisoknak, az idős utasoknak és a mozgásukban korlátozottaknak. A légkondicionált utastér a forró nyári hónapokban teszi majd komfortosabbá utasaink közlekedését.

A Mercedes-Benz Conecto G és az MAN Lion’s City A21 autóbusz

A buszok a Mercedes-Benz és az MAN legkipróbáltabb, számos nagyvárosban közlekedő típusai, melyekből eddig több tízezer példány készült. Az új buszok az Euro 6 környezetvédelmi kategóriába tartoznak, vagyis fokozottan környezetkímélők.

Az utasok kényelme érdekében a járművek jobb oldala az ajtó kinyitásakor kismértékben lesüllyed, ezzel megkönnyítve a kerekes székesek, a mozgásukban korlátozottak számára a közlekedést. Olyan biztonsági rendszerrel látták el a járműveket, amely megakadályozza, hogy az utast vagy annak táskáját, kabátját odacsukja a záródó ajtó.

A buszok minden oldalán látható lesz a járatszám, a hátsó kijelző pedig nagyméretű lesz, ami segítséget jelent a rosszul látóknak. Belül modern, nagy felbontású TFT monitorok segítik az utastájékoztatást. A végállomáson várakozó járművek ajtaja automatikusan visszacsukódik, ha nincs le- vagy felszálló utas. Az autóbusz ezért télen nem hűl ki, nyáron pedig nem melegszik fel. A buszokban kamerarendszer működik.

Folyamatosan bővülő fővárosi járműflotta

A fővárosi járműpark buszágazatának legnagyobb részét a megújítási folyamatok ellenére továbbra is a BKV Zrt. elavult Ikarus 200-as és 400-as családba tartozó, magaspadlós, erősen környezetszennyező autóbuszai teszik ki. A BKV Zrt. jelenlegi autóbusz-állománya több mint 60 százalékának életkora haladja meg a műszakilag tervezett 15 évet, ezért ezeket a járműveket selejtezni kell.

A BKV Zrt. a korábbi adósságai miatt nagy mennyiségű busz beszerzésére vonatkozó hitel felvételére képtelen, autóbuszok beszerzésére fordítható saját forrásai pedig korlátozottak. Az úgynevezett PKD-konstrukcióban készülő alacsonypadlós, szóló Ikarus autóbuszok, vadonatúj alacsonypadlós Mercedes buszok, a CNG-flotta bővítése érdekében használtan vásárolt 49 darab földgázhajtású Van Hool busz és 25 darab csuklós EURO 3-as kategóriájú dízel autóbuszon kívül 75 darab dízel és elektromos, szóló és csuklós autóbusz érkezhet rendelkezési tartási konstrukcióban. Ezeken kívül más társaságok tőkeereje is szükséges, hogy a fővárosi buszpark cseréje folytatódjon.

2010 óta több mint 200 jó állapotú használt, 2013-tól pedig több mint 330 vadonatúj alacsonypadlós autóbusz érkezett Budapestre. A BKK által kiírt közbeszerzési eljárás eredményeként 2014 novemberétől 2015 februárjáig fokozatosan 28 vadonatúj csuklós, dízel-elektromos hibrid autóbusszal is gyarapodik a fővárosi járműpark. Az alacsonypadlós, légkondicionált, a legmodernebb EURO 6-os motorral felszerelt Volvo 7900H típusú buszok a jelenleg létező egyik legmodernebb technológiát képviselik az autóbusz-közlekedésben.

A hibrideken kívül 2015-től tisztán elektromos hajtású midibuszok is bővíthetik majd a fővárosi gépjárműflottát, amennyiben erről pozitív kormánydöntés születik. Jövőre akár 21 ilyen jármű forgalomba állítása várható a Budai Várban. A következő időszak célja, hogy 2018-ig a teljes budapesti buszállományt alacsonypadlós járművekből álljon.

Forrás: 
BKK

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....