Csabai Kolbásfesztivál

Tizenhat év legnagyobb slágereivel készülnek a Csabai Kolbászfesztiválra az Ismerős Arcok

2016.10.28.

Nyerges Attila, az Ismerős Arcok gitáros-énekese lényegében hazajön Békés megyébe a kolbászfesztiváli koncertjük idején, október 29-én is.

 – Nagynéném kondorosi, és náluk minden évben készítünk kolbászt, aktívan kiveszem a részem a gyúrásból és a kolbász fogyasztásából is – hangsúlyozta Nyerges Attila. – Mi néhányan töltjük a kolbászt, és már így is jó a hangulat. Hallom, a koncertünk napján a Csabai Kolbászfesztiválon 750 csapat gyúr majd, el sem tudom képzelni, az milyen hangulatot jelenthet. Már várjuk, hogy átéljük a zenekarral együtt, és igyekszünk mi is hozzátenni valamit ahhoz, hogy jól szórakozzanak a rendezvény látgatói. Az elmúlt 16 év legnagyobb slágerei mellett újdonságokkal is előrukkolunk. Szeretnénk azoknak is élményt nyújtani, akik régóta ismernek bennünket, és azoknak is, akik most hallanak, látnak először.

Az Ismerős Arcok gitáros-énekese elmondta, ahogy a kolbászban, úgy az ő zenéjükből is sokféle íz érik össze. A hagyományos rockzenei hangzás mellett felfedezhetők a blues, a dzsessz, a pop és a világzene stíluselemei is. Dalaik témái között a legjellemzőbb gondolatok a család és a hazaszeretet, kultúránk, értékeink tisztelete és megóvása, valamint a közösségben való létezés fontossága.

Ismerős Arcok (fotó: Ismerős Arcok Facebook oldala)

– Valamennyi szerzeményünk a hat zenekari tag lelkének zenei lenyomata – fogalmazott Nyerges Attila. – Zenénk „kortalan”, generációról generációra öröklődik, miként a kolbászkészítés tudománya.

Az Autószektor hagyományosan ott lesz a Csabai Kolbászfesztiválon, ahonnan idén is percről-percre jelentkezünk majd a legfrissebb hírekkel. Addig is érdemes figyelemmel kísérni Közép-Európa legnagyobb gasztrokulturális fesztiváljának legfrissebb híreit és kulisszatitkait a kiemelt rovatban

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
Az összetettben éllovas dél-afrikai Henk Lategan előnye mindössze 21 másodpercre csökkent a Szaúd-....
2025.01.12
Vannak fétistárgyak, melyek láttán erősebben ver az autóbuzik szíve, ilyen a Bilstein gátló, a....
2025.01.12
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Magyar vágyálom. ..
2025.01.12
Nyolchengeres ellendugattyús motort készül piacra dobni a Great Wall Motor kínai járműgyártó....
2025.01.12
Az éves viszonylatban növekvő átlagár ellenére is egyre többen keresnek autót. ..
2025.01.12
Fotókon kevésbé, élőben viszont remekül működik a Suzuki Vitara új orra, pláne a nagyobb hátsó....
2025.01.12
Meglepő rekordokat produkált 2024-ben is a biztosítási piac a Netrisk saját adatain alapuló....
2025.01.12
Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas....
2025.01.12
A Felsőszentiván-dűlői vasúti átjárónál van szükség tűzoltói beavatkozásra – írta a....
2025.01.12
Az Árpád úton, az Újpest-központ metrómegálló közelében karambolozott két autó – jelentette az....