útfejlesztés

Tíz év, ötszáz kilométer autópálya

2020.08.25.

Folytatni kell a közúthálózat fejlesztését – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, amikor átadta a 471. számú főút Debrecen-Hajdúsámson közötti, négysávos szakaszát.

Hajdúsámson, 2020. augusztus 25. A 471. számú főút Debrecen-Hajdúsámson közötti, négysávosított szakasza az átadás napján, 2020. augusztus 25-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Szijjártó Péter elmondta: 2010 óta félezer kilométer autópálya, illetve gyorsforgalmi út készült el az országban, és hatezer kilométer főbb utat korszerűsítettek. Idén 214 útfelújítási projekt 642 kilométer úrszakaszt érint, 2024-ig pedig ötezermilliárd forintot költenek közúti és vasúti fejlesztésekre - sorolta a tárcavezető.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország központi fekvése is indokolja a közlekedési infrastruktúra fejlesztését, és példaként említette: amikor a koronavírus-járvány miatt lezárták az ország határait, a feltorlódott forgalomból gyorsan kiderült milyen fontos közlekedési folyosó Magyarország Nyugat- és Kelet-Európa között. Elismerően szólt arról, hogy a vírusjárvány idején is folytatódtak a közlekedési beruházások, és a Debrecen környéki fejlesztések is. Hozzátette: 25 debreceni vállalkozás jelezte beruházási szándékát 12 milliárd forint értékben, amivel 2900 munkahelyet mentenek meg. A kormány 6 milliárd forinttal támogatja ezeket a beruházásokat. Szijjártó Péter azzal összefüggésben, hogy elkészült a Debrecen-Hajdúsámson közötti 2x2 sávos útszakasz azt mondta, a munka még nem fejeződött be, mert a 471. számú út debreceni belvárosi szakaszát is 2x2 sávossá kell tenni.

Jelezte: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. elkészült a tervek módosításával, és a Debrecen 2030 programban elkészül a beruházás.

Papp László (Fidesz-KDNP) Debrecen, és Antal Szabolcs (Fidesz-KDNP) Hajdúsámson polgármestere is mérföldkőnek nevezte a két település közötti négysávos útszakasz megépítését. Papp László azt mondta, a Debrecen 2030 fejlesztési program fontos törekvése, hogy a gazdaságfejlesztési folyamatok hatása az agglomerációban is érvényesüljön.

Tasó László (Fidesz), a térség országgyűlés képviselője emlékeztetett, hogy 1993-ban Magyarország tíz legrosszabb burkolatú útja között tartották számon a 471-es főutat, és 2012-ig kellett várni, amíg napirendre került a korszerűsítése. A képviselő szerint a felújított út hozzájárul a térség fejlődéséhez, és lakosságmegtartó erejéhez.

Pántya József, a NIF Zrt. beruházási igazgatója jelezte: a 471-es út 4,6 kilométeres, Debrecen és Hajdúsámson közötti 2x2 sávos szakasza nettó 7,4 milliárd forintba került.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....
2025.12.27
Miközben Európa évek óta küzd a súlyos sérülések visszaszorításáért és több országban is....
2025.12.27
Mindhárom vezető japán autógyártó novemberi visszaesésről számolt be az előző év azonos hónapjához....
2025.12.27
A háromrészes, profi produkció a gyári csapat felkészülését követi nyomon, a fejlesztési és....
2025.12.27
Év vége felé a szarvasvonulás gyakori, látványos és egyben veszélyeket is hordozó természeti....
2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....
2025.12.27
Nagyon fontos, hogy előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget! ..