Audi

Thomas Faustmann

2013.07.26.

Bár a rovat címe a hét embere, Thomas Faustmannt, a győri Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének elnökét egyhangú szavazással az év, sőt az évtized emberének is megválasztottuk. Rászolgált, de soroljuk az érveket.

Thomas Faustmann

Túlzás nélkül állíthatjuk, példátlan, hogy egy Magyarországon letepült multinacionális cég vezetője több mint tíz évet húzzon le vezető pozícióban Magyarországon. Már pedig Thomas Faustmann évtizede meghatározó szerepet játszik a győri Audi Hungaria Motor Kft.-nél. Kezdetben a motorgyártásért felelt ügyvezető  igazgatóként, majd átvette a gyár teljes vezetését az ügyvezetés elnökeként. 

Keze nyomán a győri Audi a világ legnagyobb motorgyára lett, s ezt a vezető pozíciót évek óta tartja.

Faustmann irányításával létrejött Európa legkorszerűbb járműgyára az idén ugyancsak a győri Audi Hungaria Motor Kft. keretein belül.

Több érv úgy gondoljuk, szükségtelen, de ha ehhez még hozzá vesszük azt is, hogy a győri Audi évről-évre növeli munkatársi létszámát, s jelenleg már a tízezret is meghaladja, akkor nem kétséges, hogy a hónap embere miért az év és az évtized embere is.

Gratálunk Thomas Faustmann-nak az autoszektor.hu szerkesztősége nevében.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.10.03
Ilyen autókkal járt az egykori kommunista gerillavezér, jugoszláv államelnök. ..
2023.10.03
A Tundra 1794 Limited Edition nem egyszerű pickup: minden helyzetben stílusosabban és ügyesebben....
2023.10.03
Köszönhetően az új európai uniós emissziós normák lazításának, továbbra is számolhatnak a gyártók....
2023.10.03
A Hungarian Motorsport Academy pilótája, Molnár Martin egyedüli magyarként bekerült a nívós Richard....
2023.10.03
A kínai export akadozik, szinte minden külkereskedelmi ágazatban csökken a kereslet külföldön.  A....
2023.10.03
A GreenGo elektromos autómegosztó és a II. kerületi önkormányzat együttműködésének részeként....
2023.10.03
Sorra adják le a versenydarabokat a Pajtában a csütörtöki szárazkolbászversenyre. ..
2023.10.03
A Fairium Next Generation Riders Team pilótája a tavalyi Northern Talent Cup bajnoka október 8-9-én....
2023.10.03
Ütközésben összeroncsolódott személygépkocsi és kamion az M5-ös autópálya Budapest felé vezető....
2023.10.03
A világkereskedelem ismét növekszik és az ellátási láncok világszerte stressz alatt állnak. Hogyan....