WRC

Thierry Neuville vezet a Horvát-ralin

2023.04.22.

Két Toyota is defektet kapott, de a Hyundai-t vezető belga sarkában lohol a japánok harmadik pilótája, így még nem dőlt el semmi.

A Horvát-rali természetesen egy megható megemlékezéssel kezdődött, a szervizpark összes alkalmazottja és a csapattagok is Craig Breenre emlékeztek, aki egy versenyre felkészítő teszten halt meg a múlt héten 33 évesen. A Hyundai ír versenyzője egy ablakon behatoló farönk miatt vesztette életét egy kicsúszás után, a navigátora sértetlenül úszta meg a balesetet. A Hyundai tisztelgésképp nem indította el a versenyen más pilótával Breen autóját, és a másik két i20-ast pedig az ír zászló színeit és részben feketét tartalmazó festéssel látták el erre a versenyre. De a Toyota is fair play díjat érdemel, mert bejelentették, hogy ők is csak két pilótát (Ogier-t és Rovanperät) neveznek Horvátországban a pontszerzők közé a gyártók világbajnokságában a Hyundai döntése miatt.

 

A Zágrábtól nyugatra rendezett első nap első gyorsaságiját Sébastien Ogier nyerte meg, de a nyolcszoros világbajnok rögtön a második gyorsaságin bajba került, amikor egy kátyú kilyukasztotta a bal első kerekét. Bár alig több mint 1 perc alatt sikerült kicserélnie a leeresztett kereket a navigátorával, így is annyi időt vesztette, hogy a győzelemre valószínűleg nincs már esélye. Még annak ellenére sem, hogy pénteki nyolcból négy gyorsaságit ő nyert meg. A Toyota csapatnál valószínűleg nem akarták elhinni, amikor pár perccel később a világbajnok Kalle Rovanperä ugyanannál a levágásnál, ugyanannál a lyuknál kapott defektet, ő azonban több mint 2 percet vesztett a kerékcserével, így még kevesebb esélye van a dobogóra állni vasárnap. Pedig a fiatal finn tavaly nyerni tudott itt.

Thierry Neuville köszönte szépen, és a két esélyes Toyota pechjét kihasználva az élre állt a második gyorsaságin, és ott is maradt a nap végéig, pedig csak egy gyorsaságit nyert meg. A belga egyáltalán nem volt elégedett az autójával, délelőtt azt mondta, sokkal gyorsabb is tudna lenni, de az autó akadályozza ebben. Volt, amikor több mint 16 másodperc volt az előnye Elfyn Evans előtt, a walesi azonban a nedves délutáni szakaszokon sokat ledolgozott a hátrányából, és a napot csak 5,7 másodperccel Neuville mögött zárta.

"Boldog vagyok, hogy a nap végén a rali első helyén állhatok; ez a legjobb eredmény, amire számíthattunk, különösen a csapat hihetetlenül kemény hete után. Nagy megkönnyebbülés volt, ahogy az utolsó szakasz célján áthaladva láttuk, hogy még mindig (Evansék) előtt állunk. Nem volt könnyű napunk. A ma reggel nagyobb kihívás volt, mint amire számítottunk. De a nap felénél kicseréltük a lengéscsillapítókat az autón, és utána kényelmesebbnek éreztük magunkat, de még mindig nem érzem, hogy 100%-ig keményen tudnám nyomni a gázt. Gyorsak voltunk, de nem harcoltunk azokért az utolsó tizedmásodpercekért, amelyek mindent megváltoztatnak. A következő két nap is kihívásokkal teli lesz. Van egy új szakaszunk, ami koszos volt a bejáráson, és nem szabad elfelejtenünk, hogy a mezőny hátuljáról fogunk rajtolni. De a maximumot fogjuk nyújtani, és remélem, meg tudjuk őrizni a vezetést a verseny végéig" - nyilatkozta Neuville péntek este.

Ott Tänak nem tudott beleszólni az első helyért zajló szoros csatába, ehelyett a harmadik helyért vívott Esapekka Lappival. Az észt még mindig nem tökéletesen elégedett a Ford Puma beállításaival, de azért egy szakaszgyőzelem összejött neki, viszont délután elgumizta magát, amikor egy esőgumit is felrakott a nedves pályára (Stojdraga - Hartje 2) a három száraz mellé. Kereken fél perccel van lemaradva Neuville-től, Lappi előtt 3,4 másodperc az előnye.

Kacuta Takamoto hatodiknak jött fel a nap utolsó gyorsaságiján, a japán szintén elgumizta magát délután és volt egy megforgása is. Pierre-Louis Loubet a hetedik, a nyolcadik pedig Sébastien Ogier, mivel este kapott még egy egy perces büntetést is, amiért nem kötötte be rendesen a biztonsági övét a kerékcsere után. Kalle Rovanperä a kilencedik, ami csalódás a világbajnok számára.

A WRC2-ben Yohan Rossel fél perccel vezet Nyikolaj Griazsin előtt, Herczig Norbert több mint 7 perc hátrányban a francia mögött a 23. helyen áll.

Szombaton 116,6 km vár a mezőnyre, a pályákat ezúttal délebbre, Fiume közelében jelölték ki.

Az állás péntek este:

1 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) 1h16m02.4s

2 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +5.7s

3 Ott Tänak/Martin Järveoja (Ford Puma Rally1 HYBRID) +30.0s

4 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +33.4s

5 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1m23.7s

6 Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1m52.1s

7 Pierre-Louis Loubet/Nicolas Gilsoul (Ford Puma Rally1 HYBRID) +1m52.9s

8 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2m40.3s

9 Yohan Rossel/Arnaud Dunand (Citroën C3 Rally2) +3m20.0s

10 Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Škoda Fabia RS Rally2) +3m49.9s



 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....