baleset

Tesztpilóta tönkrezúzott egy sportautót, majd letakarta ponyvával, a rendőrség hallgat

2023.09.18.

Egy tesztpilóta karambolozott egy sportautó prototípusával az A6-os autópályán augusztusban Németországban.

 

Fotó: Kaiserslauterni rendőrség

Reggel 8 óra körül a sofőr egy utasával haladt az A6-os úton Mannheim irányába. Nem sokkal az Enkenbach-Alsenborn elágazás után  elvesztette uralmát a jármű felett, és a középső szalagkorlátnak ütközött. A sofőr és az utas sértetlenül tudtak kiszállni, és a járművet ponyvával takarták le a kíváncsi szemek elől. "Az első vizsgálatok szerint a sofőr egyszerűen túl gyorsan vezetett rossz időjárási körülmények között" - mondta a kaiserslauterni rendőrség az inRLP.de-nek a baleset lehetséges lefolyásáról.

200 ezer euró anyagi kár

Az anyagi kár körülbelül 200 ezer euró. Az A6-os bal oldali sávját körülbelül két órára le kellett zárni a mentés és a baleseti felvétel idejére.

Az autópálya-rendőrség az inRLP kérdésére nem kívánt tájékoztatást adni a gyártóról. "Ez egy tesztjármű, amelyben az alkatrészeket tesztelték" - mondta a szóvivő. A rendőrség szóvivője a Bild újságnak azt mondta: "Csak ennyit: az előlap valójában egészen egyedi. Német gyártó." A balesetben érintett modell BB jelzése Böblingenre utal.

Valószínűleg egy Porsche 911-es modellt ért baleset -írja az auto-motor-und-sport-de . A Porschénél megszokott a fekete ponyva, valamint a rendszám és az útvonal is ezt erősíti. A Porsche gyakran használja a pályát hosszú távú tesztekhez. Továbbá a hátsó részen nincs Erlkönig matrica. Az auto-motor-und-sport.de kérdésére a Porsche nem nyilatkozott.

A közösségi oldalakon egy Mercedes sportkocsival kapcsolatban is találgatások zajlanak. A jelenlegi álcázási szinten a készülő Mercedes-AMG GT fekete-fehér matricákkal rendelkezik elöl és hátul, a prototípusokat pedig ritkán regisztrálják Böblingenben, és ludwigsburgi (LB) rendszámmal rendelkeznek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....