Tesla

Tesla Cybertruckkal erősít a dubaji rendőrség

2019.12.08.

Eddig is rendkívül menő flottával rendelkezett a dubaji rendőrség, azonban most olyannal bővíthetik a szolgálati flottát, amivel világelsők lehetnek.

Nem csalás, nem ámítás, maga a dubaji rendőrség jelentette be Twitter oldalán, hogy rendeltek maguknak a Tesla legújabb agymenéséből, a meglehetősen jövőbelire rajzolt Cybertruckból. Azonban ha megnézzük, hogy milyen flottával rendelkezik az arab ország, már nem is olyan meglepő a lépésük. Van ugyanis Porsche 918, Lamborghini Aventador és Bugatti Veyron is szolgálatban odaát, hogy másokat ne is említsünk. Persze komoly feladatuk nem igazán van, sokkal inkább szolgálnak turista látványosságként.

Mi több, annyira komolyan vehetetlen a bejelentés, hogy 2020-as forgalomba állítást említenek a dubajiak, pedig elvileg 2021 végéig nem készül egyetlen utcára szánt verzió sem. Persze lehetséges, hogy a végtelen büdzsével rendelkező országnak sikerült begyorsítani a folyamatot, ki tudja. Egy biztos: az Elon Musk által bejelentett 250 000 előrendelt modellből néhány rendőrségi flottákba fog kerülni. Dubaj mellett Mexikó is bejelentette igényét rájuk a napokban.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Egy Daewoo Matizhoz kötöztek egy felismerhetetlen roncsot a 3-as főúton. ..
2024.04.20
A közlekedésbiztonsági feladatokban legügyesebb család idén is egy új Skodával mehet haza. ..
2024.04.20
10 éves Grand Cherokee 6 millióért, amire még locsolni kellene egy kis pénzt ..
2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..