Dacia

Terepruhába öltöztek a Dacia egyterűi

2014.09.18.

A Sandero után a Lodgy és a Dokker is megkapta a Stepway kezelést, ami emelt futóművet és terepjárós kiegészítőket jelent.

Mivel a Sanderónál nagy népszerűségnek örvend a Stepway felszereltség, a Dacia kiterjesztette azt a két buszlimuzinjára, a Lodgy-ra és a Dokkerre is. A szabadidő-autókhoz hasonlóan fényezetlen műanyag védőelemek futnak végig a karosszérián, a lökhárítók alján matt króm védőelemek láthatóak, amelyet alsó védőlemezek illúzióját keltik a szemlélőben.

Szintén ilyen szatén-króm keretet kaptak az első ködlámpák is, a tetősíneket és a külső tükörházakat szürke-feketére fényezték, a kerekek 16 colos, egyedi formájú alufelnik.

Ötféle színben rendelhetőek a karosszériák, a képeken látható Azurite kék kizárólag a Stepway modellekhez érhető el.

Belül a kék díszítőelemek, és a speciális, Stepway feliratú üléshuzatok különböztetik meg a szabadidő-autós változatokat a normáltól.

Mindkét modellhez rendelhető az 1,2 literes, négyhengeres, 115 lóerős benzines turbómotor és az 1,5 literes turbódízel is. Utóbbi a Lodgy-ban 115, a Dokkerben 90 lóerőt teljesít 4,4, illetve 4,5 literes átlagfogyasztás mellett.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....
2025.12.27
Miközben Európa évek óta küzd a súlyos sérülések visszaszorításáért és több országban is....
2025.12.27
Mindhárom vezető japán autógyártó novemberi visszaesésről számolt be az előző év azonos hónapjához....
2025.12.27
A háromrészes, profi produkció a gyári csapat felkészülését követi nyomon, a fejlesztési és....
2025.12.27
Év vége felé a szarvasvonulás gyakori, látványos és egyben veszélyeket is hordozó természeti....
2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....