Ford

Térdlégzsákot rejt az új Ford Mustang kesztyűtartója

2015.08.18.

A Ford az első olyan autógyár, amely a külön beépített térdlégzsákok helyett a kesztyűtartó fedelébe beépített, különleges műanyag légzsákot alkalmaz.

A légzsákok világhódító útja harmincöt évvel ezelőtt kezdődött, s azóta tízezrek köszönhetik életüket e szerkezeteknek. Az USA Nemzeti Közlekedésbiztonsági Felügyeletének (NHTSA) becslései szerint 2012-ig 42.856 ember életét mentették meg a frontlégzsákok. Manapság már nem születik úgy autó, hogy a tervezők ne vennék számításba a légzsákok beépítését is.

A vadonatúj Ford Mustang az első olyan jármű, amelynek kesztyűtartójában egy újfajta térdlégzsák is lapul. Mivel a zsákot nem a műszerfalba szerelték, az első utas továbbra is szabadon kinyújtóztathatja lábait. A többi légzsáktól eltérően ezt nem textilből, hanem egy innovatív technológiával előállított, hajlékony műanyagból készítik, s a kesztyűtartó ajtajának belső és külső rétege között helyezik el.

A mindössze 46 centiméter hosszú és 28 centiméter széles légzsák 65 százalékkal könnyebb, mint egy hagyományos térdlégzsák, mégis ugyanakkora védelmet nyújt. Ütközés esetén a kesztyűtartó ajtajában elhelyezett gázfejlesztő 20 milliszekundum alatt fújja fel a zsákot, ami az ajtó külső borításán áthatolva hatékony védelmet nyújt a lábak számára. A tömegcsökkenésnek köszönhetően javult az autó fogyasztása, az innovációhoz eddig már 23 bejegyzett szabadalom fűződik.

„Ez egy teljesen új koncepció. Visszaültünk a tervezőasztalhoz, és több száz prototípust fejlesztettünk ki, míg rá nem találtunk a tökéletes megoldásra,” mondta el Sean West, a Ford utasvédelemért felelős igazgatója. „Fáradozásainkat siker koronázta. Olyan szerkezetet alakítottunk ki, ami két különböző elem funkciójának egyesítésével teret, súlyt és alkatrészeket takarít meg. A műszerfalat pedig még előrébb toltuk, így az első utas is kényelmesebben elfér.”

„A kesztyűtartóba beépített légzsákunk teljesen új lehetőségeket nyit meg a fröccsöntött műanyag légzsákok piacán. Ez a térdlégzsák minden bizonnyal csak a kezdet,” tette még hozzá West.

A vadonatúj Ford Mustangban összesen nyolc légzsák óvja az utasok testi épségét, s az észak-amerikai hatóságok a legbiztonságosabb kategóriába sorolták az autót. Ötven éves története során a legendás amerikai modell most először kapható egész Európában, sőt a vásárlók mindjárt két változat (Fastback és Convertible) közül is választhatnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....