innováció

A teherautóknál és a buszoknál is jöhet a szélvédőre vetített kijelző

2016.08.18.

Teherautók és buszok számára fejlesztett digitális, szélvédőre vetített kijelzőt a Continental, melyet a 66. IAA Haszonjármű Kiállításon mutat majd be. „A digitalizáció elképesztő lehetőségeket teremt a közlekedés iparágában. Elérhetővé teszi az olyan innovációk tényleges alkalmazását, mint a szem elé vetített kijelző, vagy az automata vezetés, ugyanakkor nagyobb biztonságot és hatékonyságot nyújt az utakon” – mondta Nikolai Setzer, a Continental Igazgatótanácsának tagja.

A 2016-os IAA Kiállításon mutatja be a a Continental a haszongépjárművek számára kifejlesztett szem elé vetített kijelzőt (HUD), mely a fokozott biztonságot és vezetési hatékonyságot szolgálja. Ezeknek a kijelzőknek az egyik legnagyobb előnye, hogy a sofőr anélkül tekintheti meg az aktuális vezetéssel kapcsolatos információkat, hogy levenné a szemét az útról. A Continental a HUD kijelzőnek két változatát szállítja majd az autógyártóknak.

A szélvédő HUD kifejezetten az USA-ban népszerű, laposabb szélvédővel rendelkező haszongépjárművek számára alkalmas. Ezzel ellentétben a „combiner” HUD egy átlátszó lemez (reflexüveg) segítségével vetíti vissza a képet. Ez a változat az Európában elterjedt járművek számára alkalmasabb, amelyek élesebb szögben záródó szélvédővel rendelkeznek. „Úgy gondoljuk, hogy a szélvédőre vetített kijelző egy rendkívül fontos elemmé válik a jövőben az emberek és gépek közötti kommunikációban, amely növeli a haszongépjárművek biztonságát, mivel a sofőr az automata vezetés közben előre értesül a rendszer által tervezett manőverekről” – magyarázta Dr. Michael Ruf, a Continental Haszongépjárművek & Alkatrészutánpótlás Üzletágának vezetője.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....