piaci körkép

Téboly az autópiacon

2022.10.31.

Csak kapkodjuk a fejünket, hogy mi történik az autókkal kapcsolatos szolgáltatások piacán.

Érdemes lassan megnézni, hogy mégis mi a fene történik az új- és használtautó eladások terén, mi van a javítóiparban, mert a koronavírus által megborított szegmens gyakorlatilag 3 éve kapálódzik és mindig jön valami új körülmény, amire senki sem számított.

Hogy történt a 2008-as válság idején?

A rendszerváltástól eltelt csaknem 20 évben viszonylagos nyugalom volt piaci szempontból. Persze akkoriban kellettek gazdasági kiigazító csomagok, sosem lett olcsóbb a német márka, vagy később az euró, (és általában az energiaárak sem) de azért piaci- meg tőzsdei összeomlások szerencsére nem igazán tarkították az életünket.

Nemzetközi szinten sem tartottak számon az 1929-es gazdasági világválság óta akkora törést, mint amit az Egyesült Államokból kiinduló 2008-as hitelválság okozott előbb csak szűkebb környezetében, majd az egész világon. Ha megnézzük a korabeli magyarországi új autó értékesítési számokat, akkor a válságot megelőző időszak csúcsát jelentő években (2003-2004) jellemző évi 190 ezres, 2005-ben pedig 204 ezres darabszámú személygépkocsi értékesítés 2008-ig enyhe csökkentést mutatott (155e), majd 2011-re nem érte el a 48 ezret, tehát a válság hatására 6 év alatt kb. negyedére esett vissza az értékesítés, ami durva hatásokat váltott ki és meghatározta a 10-es éves közepének használtautó kínálatát is.

Így alakultak az első forgalomba helyezés száma a személygépkocsiknál az elmúlt 20 évben (Forrás KSH)

A használt autók piaca a válságban egyébként előbb omlik össze, mint az új. Egy pénzügyileg nehéz időszakban az lakosság szerényebb anyagi körülmények között élő része (és ebből van a legtöbb) a költségeket azonnal az autózáson igyekszik csökkenteni. Elmaradt autócserék, csak a nagyon égető szervizelések elvégzése, kevesebb kocsikázás.

Én ebben az időszakban munkáltatóm szerződött partnereinél vettem fel hitelből visszavett autók állapotát. Konkrétan megszakadtunk a kollégákkal a munkában. Volt olyan hónap 2010-ben, amikor én egyedül 140 autóról adtam állapotjelentést és értékelést.

Aztán a következő lépcső mindig a legálisan (tehát drágábban) üzemelő járműjavítók piaca. Ahogy említettem a lakosság igyekszik spórolni a járműfenntartás költségein is. Még egy évet mennek a kopott gumikkal, megnyújtják az előírt csereperiódusokat és keresik az olcsóbb megoldásokat, mert az eddigi szervizükben már nem tudják kifizetni a számlát.

Hasonló válságjelenség, zavaró tényezőkkel

Mire a világ kifeküdte az évtized elején még jócskán dolgozó válságot 2019-ben arról szóltak a hírek, hogy Kínában egy új vírus ütötte fel a fejét és szedi áldozatait, mégpedig nagyon aggasztó mértékben. Ez volt a koronavírus. Nemsokára aztán maszkot hordott a világ, az emberek bezárkóztak, otthoni munkavégzésre rendezkedtek be. Ehhez sok számítógép és egyéb kütyü kellett, a gyártók tehát inkább gyártottak számítógép processzorokat, mint autó elektronikát, annál is inkább mert utóbbira lassan megrendelésük sem volt.

Aztán egy év elteltével a piac éledezni kezdett kellettek volna az új kocsik, de az autógyárak nem kaptak alkatrészeket, ez volt a sokszor taglalt csiphiányos időszak, ami egyébként még mindig nem zárult le teljesen.

A Covid mindent megborított, lassacskán nyersanyag alakult ki, ami természetesen minden árucikkből hiányt eredményezett, autóból pláne. Mivel nem volt új autó, akinek halaszthatatlan volt a beszerzés, az a használtpiac felé fordult, így elfogytak a piacról a jó minőségű használt autók. A kereskedők egyre nagyobb helyet hagytak két portéka között, hogy a telephely legalább prosperálás látszatát fenntartsa.

Itt tartottunk, amikor 2022 első felében Oroszország megindította háborúját, pardon, különleges katona műveletét Ukrajnában. A nemzetközi politika ellenlépéseket tett, mégpedig szankciók formájában, amit az agresszor sem tűrhetett válasz nélkül, így azonnal bedobta az aduját, zsarolni kezdett az energiával. Ki is lőtt a gáz és a nyersolaj ára. És mivel energia nélkül az ipar egyik ága sem tud termelni, ráadásul a háztartások is azonnal érezték a hatásokat, megindult az infláció, védekezésképpen pedig a Nemzeti Bank elkezdte emelgeti az alapkamatot, ami a 2020-as történelmi mélypontot jelentő 0,6%-ról idén októberre elérte a 18%-ot. Aztán az egészhez hozzájön a forint bukdácsolása a kemény valutákkal szemben. 2010-ben 290 forint volt egy euró, ez most 425.

Tehát minden fontos tényező, ami az autóárakat is befolyásolja romlott mostanra.

Hol tartunk most?

Az említett használt autó piaci konjunktúra hatására ezeknek a járműveknek ára is jócskán megemelkedett. Legjobban azok járhattak, akik 2018-2019-ben vettek új autót. Akkor még kedvezményt is tudtak adni a kereskedők, és 2022-ben a 3-4 éves használt autókat gyakorlatilag drágábban lehetett eladni, mint amennyiért évekkel ezelőtt megvásárolták.

Olyan nagy lett a kereslet, hogy – ahogyan említettem – kiürültek a kereskedések, minden normálisabb kocsit pillanatok alatt adtak el a kereskedők. Most, az energia-, rezsi, inflációs és ki tudja még milyen válság hatására jelentősen csökkent az érdeklődés, a kereskedők újra feltöltötték a telephelyeket autóval. Ennek oka, hogy elfogyott a fizetőképes kereslet és kialakult a használtpiaci patthelyzet.

Vagyis a felszökött árak mellé kereslethiány van, tehát nincs meg a piaci egyensúly. Erre két megoldás létezik. Vagy megindulnak az árak lefelé, de akkor a kereskedők gyakorlatilag a nullszaldót sem érik majd el. Vagy több pénzük lesz az embereknek, de ez szerintem nem igen várható.

A hatás egyértelmű. Sok használtautó kereskedés húzza majd le a rolót, a kocsikat egyben adják majd el, olcsóbban, ami esetleg megindíthatja a használt autók árának viszonylagos csökkenését.

Kis szerkesztés azért kellett erre a képre, reméljük, a valóságban soha nem látjuk így

Tehát ez volt az első lépés, összeomlott és egyelőre nem tud talpra állni a használtpiac. A leírt forgatókönyv szerint most jön az új autó piac visszaesése. 2021-ben 125.000 új személyautót adtak át itthon, 2022 első félévében mindössze 57 ezret. A teljes évről még nincsenek adataink, de csodálkoznék, ha végül elérné a 100.000-et.

Felkészülnek a szervizek

A pénzhiány-hatás utolsó lépcsője a legálisan működő autójavítók forgalomcsökkenése. Minden háztartás és a cégek is kétszer is meggondolják, hova vigyék akár egy egyszerű olajcserére is autóikat. Végül is érthető reakció ez: ha választani kell, hogy eszem, fűtök, vagy autózok, én is az előbbieket preferálnám.

Pofonok mindenfelől

Összefoglalva, annyi hatás érte a járműipart 3 év alatt, mint ami 30 év alatt összesen. A helyzet szinte napról napra változik a piaci környezettel együtt. Egyik nap nincs autó a piacon, aztán van, de drága.

A következő, egyelőre mindig kitolt lépés az üzemanyagokra kivetett ársapka megszüntetése lesz. Várható hatása, hogy még kevesebbet fogunk autózni, nem is veszünk autót és a meglévőket pedig a kevesebb futás miatt kevesebbet kell szervizelni. Ez biztos nem segít majd a helyzeten.

További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....