NÚSZ

A tavalyi bevételi csúcs után újabb rekordévre számít a NÚSZ

2019.03.22.

„Az elmúlt mintegy öt évben összesen közel 1500 milliárd forintot termelt a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ). Ez közvetlen költségvetési bevétel, amit az úthálózat fejlesztésére fordíthat az ország” – mondta a társaság vezérigazgatója éves értékelő sajtótájékoztatóján.

A tavalyi évben is folytatódott a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevételek erőteljes emelkedése. A 2017-es évhez képest 6 százalékkal több, bruttó 315 milliárd forint útdíj folyt be tavaly a NÚSZ-hoz. A cég a 300 milliárdos határ átlépésével újabb bevételi rekordot ért el – közölte Bartal Tamás, aki szerint reális várakozás, hogy a növekedés az idei évben is folytatódjon.

A NÚSZ igazgatóságának elnöke szerint az e-útdíj bevétel emelkedése alapvetően két okra vezethető vissza. Egyrészt – az elmúlt évek tendenciáját követve – tovább erősödött a díjköteles úthálózat forgalma. A NÚSZ portáljain 10 százalékos a forgalomnövekedés. Hozzájárul még az úthálózat bővülése és az októberi díjemelés, ami önmagában 1,2 milliárd forintot hozott pluszban.

Ez újabb hozadéka a gazdasági növekedésnek, hiszen az ország teljesítménye, ezen belül is az ipari termelés volumene erős, mintegy 90 % os korrelációt mutat az útdíjbevételek alakulásával. Ezt a NÚSZ által végzett korábbi kutatási eredmények is alátámasztják. Mobilisabb lett a társadalom, több és hosszabb utazásra vállalkoznak az emberek – mondta Bartal Tamás.

A NÚSZ az első öt között

Az elmúlt öt és fél évben az útdíjszolgáltatóhoz összesen csaknem 1500 milliárd forint folyt be, ami közvetlen költségvetési bevétel, az úthálózat fejlesztésére fordíthatja az ország. Árbevételét tekintve az állami cégek között a NÚSZ az első öt között van.

Tavaly az e-útdíj rendszerben a 3,5 tonna feletti tehergépjárművek úthasználatából bruttó 234 milliárd forint bevétel folyt be, ennek 52 százalékát külföldiek fizették. A befolyt összeg közel 90 százaléka az OBU fedélzeti egység révén, 10 százalék pedig viszonylati jegyből folyt be. A több mint 400 ezer járműből 3280 ezer a HU-GO rendszerben regisztrált, ami 20 százalékos emelkedés 2017-hez képest.

A 3,5 tonna alatti járművekre, döntően a személyautókra 14,5 millió darab e-matricát vásároltak az autósok bruttó 81 milliárd forint értékben.

Bartal Tamás hangsúlyozta: Magyarország földrajzi helyzetéből adódóan erős a tranzitforgalom, a hazai úthálózatot a külföldi fuvarozók, illetve a személyautóval utazók jelentős számban veszik igénybe és amortizálják. A magyar útdíjrendszer ugyanakkor alkalmas arra, hogy a külföldiek úthasználatának díját használat-arányosan beszedje.

A románok a legnagyobb befizetők

Az adatokat ismertetve elmondta: a 3,5 tonna feletti, külföldi tehergépjárművek 40 százaléka román felségjelű volt, tőlük származott a legtöbb, 48 milliárd forint bevétel. A lengyel fuvarozók 16 milliárd, a bolgárok 11 milliárd, a szlovákok 10 milliárd, a szerbek pedig 7 milliárd forintot fizettek be.

A vezérigazgató elmondta: minden matricatípusból többet adtak el 2018-ban. Az ebből származó bruttó 81 milliárd forintos bevétel 8 százalékkal haladta meg a 2017-es összeget. Az összesen eladott 14,4 millió matrica kétharmada heti (10 napos) volt. A legnépszerűbb kombináció a személyautók heti matricája, amelynek 53 százalékát külföldi autósok vásárolták meg tavaly, a leggyakrabban román, német, osztrák és szlovák rendszámú autóra.

Változatlanul sikeres a megyei matrica, ezekből 8 százalékkal vettek többet az autósok tavaly, mint 2017-ben. A megyei matricák több mint 90 százaléka Pest megyei volt. Bartal Tamás szerint Pest megye az „örök aranyérmes”.  Ennek az az oka, hogy köztelenül vagy közvetve mintegy 3 millió ember életét befolyásolja az útpályahasználat. Ami a Balaton -Budapest viszonylatot illeti, több tízezer ember több milliárd forintot takarított meg azzal, hogy 2-3 megyei matricát vett más típus helyett.

Bár a digitális értékesítési felületek szerepe nő, a fizikailag elérhető viszonteladók, főként benzinkutak elsődlegessége egyértelmű: az összes matrica 98 százaléka, illetve az összes matricabevétel 77 százaléka viszonteladókon keresztül érkezik.

A heti matrica a legnépszerűbb

Hozzátette: bár a heti matrica a legnépszerűbb, tavaly az országos éves e-matrica értékesítése ugrott meg leginkább, 10 százalékkal több fogyott belőle, mint egy évvel korábban.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a pótdíjakból 7 milliárd forint folyt be tavaly.

Az idei tervekről szólva Bartal Tamás kiemelte a NÚSZ ügyfélszolgálatának továbbfejlesztését, például saját rendszerük összekapcsolását a kormányzati ügyfélkapuval, illetve a pótdíjfizetési lehetőségek bővítését.

A vezérigazgató jelezte, hogy a tehergépjárművek néhány héten belül számíthatnak folyamatos menet közbeni ellenőrzésekre. Tervezik a tehergépjárművek környezetvédelmi besorolásának hatékonyabb vizsgálatát is. Az útdíjfizetési szolgáltató az adatokat a bírságot kiszabó hatóságnak továbbítja

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....