Opel

Tavaly a felére csökkent az Opel vesztesége

2014.02.07.

Már mutatkoznak az anyavállalat, a General Motors szanálási programjának első eredményei.


2013-ban a GM európai érdekeltségének üzleti eredmény szintű vesztesége valamivel több mint a felére, 844 millió dollárra (623 millió euró) csökkent.

"Ez a szigorú költségfegyelemmel és belső folyamataink hatékonyságának fokozásával elért eredmény még a saját várakozásainkat is felülmúlta" - fogalmaz Karl-Thomas Neumann, a GM Europe elnöke, az Adam Opel AG vezérigazgatója az Opel alkalmazottainak írott belső körlevelében, ami a dpa hírügynökség birtokába került. Az előttünk álló év azonban nem mentes a kihívásoktól - folytatódik a levél. "A nyereségesség felé vezető úton negyedévről negyedévre bizonyítanunk kell."

Az Opel az IG Metall szakszervezettel kötött megállapodás értelmében az idén zárja be bochumi üzemét, ami egyszeri pénzügyi terhet ró majd az eredményére. Az Opel és brit testvérmárkája, a Vauxhall jelenleg 35 ezer alkalmazottat foglalkoztat, 4 ezerrel kevesebbet, mint két évvel ezelőtt. A cég a nyereségessé válást 2016-ra tűzte ki célul.

Az Opel/Vauxhall 2013-ban 14 éve az első alkalommal növelte piaci részesedését Európában, 6,8 százalékra, miután eladásai kevésbé estek vissza, mint a piac egésze. Az Opel 1 millió 47 ezer autót értékesített tavaly, 32 ezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az utolsó két negyedévben azonban ismét emelkedtek az eladások elsősorban a két erősen jövedelmező modell, az Insignia és a Mokka piaci sikerének köszönhetően.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....
2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....