MÁV

Tavaly 1,2 millióan szállítottak kerékpárt vasúton

2023.03.22.

A fejlesztéseknek köszönhetően 2022-ben csaknem 1,2 millióan szállítottak kerékpárt vasúton a MÁV-Start teljes hálózatán, ez 18 százalékkal haladta meg a 2021-es biciklis forgalmat - közölte a MÁV az MTI-vel.

Kiemelték, a MÁV-Volán-csoport leányvállalatainak egyre több járművén van lehetőség a bicikliszállításra, már nem csupán vonaton, hanem néhány távolsági buszjáraton is. A közleményben ismertetik, hogy a vasúton a 2021-es biciklis forgalom az elmúlt évek legjobb eredménye, 2019-ben 880 ezren, 2020-ban 917 ezren, 2021-ben pedig 1 millióan vonatoztak bringával.

A MÁV a közleményében hangsúlyozta, a kerékpárszállítás mellett az utasok egyre jobban ki tudják használni a kombinált zöld közlekedés előnyeit, ha kerékpárjukat az állomásokon hagyják. Országszerte mintegy 2000 kerékpár tárolására alkalmas, fedett, bekamerázott B+R kerékpártá-roló épült az utóbbi időben, kiemelten Budapest elővárosaiban.

A jelenleg működő 10 elővárosi vasútvonalon mintegy 80 állomáson áll rendelkezésre színvo-nalas B+R tároló, nagyságrendileg 4000 férőhellyel. A MÁV közölte, a kerékpáros turizmus, valamint a bringások ingázásának elősegítése régóta a vasúttáraság prioritásai között szerepel, 2021-ben az Európai Kerékpár Szövetség rangsora alapján a MÁV-Start kerékpáros szolgáltatása a 4. helyezést érte el.

Tavaly elkészült a 8. regionális kerékpárszállító kocsi, így a fővonalak mellett a mellékvonalakon, helyi forgalomban is nagyobb mennyiségű kerékpár szállítására nyílt lehetőség. A Tisza-tavi, a kelet-börzsönyi és a nyu-gat-mátrai térség mellett már a Balaton északi partján közlekedő személyvonatok is közlekedtek ilyen kocsikkal - tájékoztatott a MÁV.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
Amikor egy döntés életeket ment meg, nem maradhat régiós kísérlet: Flandria példája után....
2025.12.22
Annak ellenére, hogy egy vásárlói réteg szeretné, ha kaphatók lennének ilyen csekély....
2025.12.22
Forgalomlassulásra lehet számítani a M3 bevezető  –Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út....
2025.12.22
Átadták hétfőn az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát....
2025.12.22
Mint minden klasszikusnak, a Peugeot 203-as családfájának is akadtak különös, egyedi ágai. Négy....
2025.12.22
Az Európai Unióban a jövőben jelentősen növelik az életciklusuk végére ért járművekből visszanyert....
2025.12.22
Minden autó egy darab agyagból indul. A Volvo Cars legendás agyagstúdiójában egy kis szakértő....
2025.12.22
Nagy erőkkel készül a Tokiói Autószalonra a Daihatsu. Bitang tuning teherautókkal és kei carokkal....
2025.12.22
Az ünnepi időszakban a nyilvános elektromosautó-töltők is jóval forgalmasabbá válnak.....
2025.12.22
Sem a két pontot, sem az elvesztett bajnokságát nem siratja Max Verstappen, és a trónfosztása....