WRC

Tänak vezet a Portugál-ralin

2019.06.01.

Az első három helyen csak Toyoták vannak.

A világbajnokság hetedik versenyét Portugáliában rendezik, de nem a szokásos helyen, hanem Coimbre közelében, ahol utoljára 2001-ben járt a mezőny.

Kevesen gondolták, hogy Ott Tänak már a verseny elején az élre fog állni, mivel neki a világbajnoki pontversenyben elfoglalt helye miatt másodikként kellett rajtolni a roppant poros, csúszós, kanyargós pályákon. A korai rajtpozíció az ilyen körülmények között pedig azt jelenti, hogy az illető takarítja a pályát a később rajtolók számára. Akkora volt a por, hogy a rendezők úgy határoztak, az autók 2 helyett 4 percenként rajtoljanak.

A körülmények nem zavarták Tänakot, aki az első két szakasz után már 16,5 másodperccel vezetett az elsőként rajtoló hatszoros világbajnok Sébastien Ogier előtt. Később sem vesztett lendületéből az észt, nem is hibázott, és a Toyotája is jól bírta a hőséget, a köveket és a port, ezért a napot az élen fejezte be: az előnye 17,3 másodperc csapattársa, Jari-Matti Latvala előtt.

„Komoly kihívást jelentett a nap. Igazán meleg volt, és a pályák is nagy odafigyelést igényeltek. De végül sima napot zártunk. Remek érzés volt ülni az autóban, magabiztos voltam, és keményen tudtam nyomni a gázt. Jó rajtpozíciót akartunk a rali hátralévő részére, amit sikerült is elérni. Azonban nem dőlhetünk hátra, mivel a rali nagy része még hátravan, és úgy láttuk, holnap még keményebb pályák várnak ránk” – nyilatkozta Tänak péntek este.

Latvala egészen addig Tänak sarkában loholt, amíg az utolsó előtti gyorsaságin le nem fulladt a kocsija egy visszafordítóban. Még így is megőrizte a második helyet Kris Meeke előtt, akinek a dolgát délelőtt az elromló átbeszélő nehezítette meg. Mivel nem tudott szóban kommunikálni a navigátora, kézjelekkel adta a pilóta tudtára, hogy milyen kanyarok következnek.

Egy rövid ideig Temmu Suninen át is vette Meeke-től a harmadik helyet, de aztán visszacsúszott a hatodikra, ugyanis a Ford Fiestának elromlott a féke az utolsó előtti szakaszon. A finn kénytelen volt cikk-cakkban közlekedni, és lassítani.

A negyedik és az ötödik helyen a világbajnoki cím két esélyese, Thierry Neuville és Sébastien Ogier található a nap végén. Mind a ketten lassúak voltak a kényszerű pályatakarítás miatt, viszont profitáltak mások problémáiból. Neuville 10 másodpercet vesztett egy lefulladással is, egyszer pedig egy balkanyarban csúszott túl.

Gus Greensmith áll a hetedik helyen a harmadik számú Forddal, mögötte Esapekka Lappi a második számú Citroennel a nyolcadik. A finn bal első defektet kapott egy ugrató után, és sok időt, egy percet vesztett. Aztán akkor is időt vesztett, amikor beragadt a poroszkáló Elfyn Evans mögé, igaz, ezt később jóváírták neki a rendezők. Evans azért ment lassan, mert az elektronikus gázpedál meghibásodott a Fiestában. Összesen négy percet vesztett, pedig a nap elején még tartotta a lépést Tänakkal is.

Neuville szereplését leszámítva katasztrofális napja volt a Hyundai-nak: Sébastien Loeb és Dani Sordo autójában is dadogott a motor a második szakasz után. Nem volt megfelelő üzemanyagnyomás, ezért csak lassan tudtak menni, néha meg is állt alattuk az i20 WRC.

A francia 16, a spanyol 19 percet vesztett, ami különösen azért sajnálatos, mert a műszaki hibáig az utóbbi vezette a versenyt. Most szint már csak a vasárnapi Power Stage-ben bízhatnak pontszerzés tekintetében.

Szombaton 160 kilométer száguldás vár a mezőnyre.

Az állás egy nap után:

1

Ott Tanak, M.Jarveoja

Toyota Gazoo Racing WRT

Toyota

1h03m26.7s

2

Jari-Matti Latvala, M.Anttila

Toyota Gazoo Racing WRT

Toyota

17.3s

3

Kris Meeke, S.Marshall

Toyota Gazoo Racing WRT

Toyota

22.8s

4

Thierry Neuville, N.Gilsoul

Hyundai Shell Mobis WRT

Hyundai

24.2s

5

Sebastien Ogier, J.Ingrassia

Citroen Total WRT

Citroen

25.8s

6

Teemu Suninen, M.Salminen

M-Sport Ford WRT

Ford

1m15.7s

7

Gus Greensmith, E.Edmondson

M-Sport Ford WRT

Ford

1m22.1s

8

Esapekka Lappi, J.Ferm

Citroen Total WRT

Citroen

2m13.4s

9

Ole-Christian Veiby, J.Andersson

Ole Christian Veiby

Volkswagen

3m45.2s

10

Jan Kopecky, P.Dresler

Skoda Motorsport

Skoda

3m49.3s

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....