WRC
Ott Tänak számára nem indult jól az Argentin-rali pénteki napja. Az első gyorsaságin, egy nagyon keskeny szakaszon ugyanis megpördült a Toyota Yaris WRC-vel, és több mint 20 másodpercbe került, mire újra irányba tudta állítani Ezután viszont begyújtotta a rakétáit az észt pilóta, a következő hat gyorsaságiból ötöt megnyert, és 22,7 másodperces előnyt épített ki a nap végére a második helyezett Kris Meeke előtt.
Buta hibát vétettem a nap elején. Megütöttem egy követ, megpördültem, és el is tört valami a kormányművemben, aminek hatását a következő pályákon is éreztem. Ettől függetlenül nagyon elégedett vagyok a mai nappal. Igazán keményen nyomtam a gázt, amit nem tudtam volna megtenni, ha nem éreztem volna rá ennyire jól az autóra. Nagyon jól működött egész nap, ami önbizalmat adott nekem. Úgy tűnik, azok a fejlesztések, amiket végrehajtottunk, működtek, de még mindig van lehetőség javulásra. Délután három olyan gyorsaságit is futottunk, ahol hibátlanul mentünk. Magabiztosan várom a folytatást, mert holnap a szakaszok még gyorsabbak lesznek, ami fekszik az autónknak, másrészt olyan pályák jönnek, amiken tavaly jó időket tudtam autózni” – nyilatkozta péntek este Tänak.
A toyotás mögött hatalmas csata zajlik a második helyért, a következő öt versenyzőt csak 20 másodperc választja el egymástól az összetettben. Egy, az utolsó szakaszon összeszedett defekt miatt Kris Meeke több másodpercet vesztett, de az északír versenyző maga is elismerte, hogy nem ezen múlt, hogy nem érte utol Tänakot.
A harmadik helyen Thierry Neuville áll a Hyundai i20 WRC-vel. A belga a nap végére kapaszkodott csak fel a képzeletbeli dobogóra, mivel jó döntést hozott, és a meleg délutáni időben felrakatta az ellenállóbb, kemény keverékű gumikat. De így is csak 0,9 másodperccel előzi meg csapattársát, Dani Sordót, aki szintén remekül vezetett a nagyon nehéz argentin pályákon. Sebastien Ogier a pénteki napot az első helyről indulva a pályák takarításával töltötte, de így sem szedett össze túl nagy hátrányt, csak 6,9 másodperccel áll Sordo mögött, a napi első gyorsaságit meg is nyerte. eleinte neki kedvezett, hogy a nagy por miatt a többiek mögötte nehezen láttak a pályákon, de aztán a szervezők úgy döntöttek, hogy 2 helyett 3 percenként fogják indítani az autókat.
Craig Breen erre a versenyre visszakapta autóját a kétszer is vendégként beugró Sébastien Loebtől, az ír versenyző viszont nem tudott olyan gyors lenni, mint Svédországban, ahol második lett. Az itteni pályákon kevés a tapasztalata, ami meg is látszott a vezetésén, sok kis hibát vétett, és többször is nekicsúszott az út szélén lévő padkának. Andreas Mikkelsen délelőtt még vezette a mezőnyt, de aztán egy defekt miatt visszacsúszott a hetedik helyre. Hasonlóan járt Esapekka Lappi is a Toyotával, akár a dobogóra is esélyes lehetett volna, de két defekt miatt a nyolcadik helyre csúszott vissza. Elfyn Evans áll a kilencedik helyen, ami annak fényében meglepő, hogy tavaly csak az utolsó gyorsaságin vesztette el Argentínában a győzelmet, igaz, akkor más márkájú gumikat használt, mint a mezőny többi versenyzője. A legjobb 10-be még fordos csapattásra, Teemi Sunninen fért be, aki a nap legnagyobb mázliját is elkönyvelhette, amikor egy gyors jobbkanyarban két kerékre állt az autója, és csak a bokrok akadályozták meg a borulását.
A nap legszerencsétlenebbje Jari-Matti Latvala volt, akinek egy hatalmas kő úgy megrongálta a Toyotája jobb első futóművét, hogy meg kellett állnia. Később kiderült, hogy a motor kenési rendszere is súlyosan károsodott, ezért a Rally2 szabályai szerint sem tudja szombaton folytatni a küzdelmet.
Az összetett állása péntek este:
1 |
Ott Tanak, M.Jarveoja |
Toyota Gazoo Racing WRT |
Toyota |
1h30m38.6s |
2 |
Kris Meeke, P.Nagle |
Citroen Total Abu Dhabi WRT |
Citroen |
22.7s |
3 |
Thierry Neuville, N.Gilsoul |
Hyundai Shell Mobis WRT |
Hyundai |
28.6s |
4 |
Dani Sordo, C.del Barrio |
Hyundai Shell Mobis WRT |
Hyundai |
29.5s |
5 |
Sebastien Ogier, J.Ingrassia |
M-Sport Ford WRT |
Ford |
36.4s |
6 |
Craig Breen, S.Martin |
Citroen Total Abu Dhabi WRT |
Citroen |
41.2s |
7 |
Andreas Mikkelsen, A.Jager |
Hyundai Shell Mobis WRT |
Hyundai |
58.5s |
8 |
Esapekka Lappi, J.Ferm |
Toyota Gazoo Racing WRT |
Toyota |
1m07.9s |
9 |
Elfyn Evans, D.Barritt |
M-Sport Ford WRT |
Ford |
1m10.3s |
10 |
Teemu Suninen, M.Markkula |
M-Sport Ford WRT |
Ford |
1m33.7s |