Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ)

Szujó Zoltán lett a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség új elnöke

2022.12.01.

Szujó Zoltánt választották meg csütörtökön a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) új elnökének a szervezet tisztújító közgyűlésén - írja az MTI.

Az eseményen 195 tagszervezet képviselője szavazott, a voksokból 102-t Szujó Zoltán, 93-at pedig az eddigi elnök, Oláh Gyárfás kapott.

A sportriporter november 10-én jelentette be, hogy versenybe száll az MNASZ vezetéséért.

Oláh Gyárfás 2015 óta vezette az MNASZ-t, egyszer, 2019-ben újraválasztották.

A közgyűlésre a több mint 200 tagszervezet majdnem mindegyike küldött képviselőt, az egyéb napirendi pontokkal kapcsolatos szavazások után pedig titkos voksolással került sor az elnök megválasztására.

Az eredmény kihirdetése után Szujó Zoltán megköszönte a bizalmat, és mint mondta, "minden tagszervezet elnöke" szeretne lenni a következő négy évben, a megbízatása ugyanis ennyi időre szól.

Oláh Gyárfás gratulált az új elnöknek, leköszönő beszédében pedig kiemelte, az elmúlt nyolc évben szívvel-lélekkel dolgozott a magyar autósportért, egyben azt kívánta a tagságnak, hogy a másik elnökjelölt programjában megfogalmazott ígéretek közül a lehető legtöbb teljesüljön.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....