Forma-1
Nico Rosberg idei 10. pole pozícióját ezúttal győzelemre tudta váltani az interlagosi pályán, a német versenyző csak a kerékcserék alatt vesztette el pár kör erejéig ideiglenesen a vezető pozíciót, egyébként gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott. A két Mercedes külön versenyt vívott az első helyért, a többi autónak esélye sem volt megszorongatni őket. A rajt szokatlanul simán zajlott, alig történtek helycserék, az első két helyről is gond nélkül lőtt ki a két Mercedes versenyző, Rosberg és Lewis Hamilton.
Döntő fontosságú pillanat volt, amikor a német második kerékcseréje közben Hamilton rákapcsolt, hogy esetleg a bokszban megelőzhesse csapattársát, de a nagy igyekezetében a kopott gumikon megpördült a Descida do Lago kanyarban, és vesztett 7 másodpercet. Hamilton bocsánatot kért a csapattól a rádión, elmondta, hogy azért hibázott, mert túlságosan hátra tekerte a fékerő-elosztást. „Addig a pontig sokkal gyorsabb voltam Nicónál. A következő körben egy másodpercet adtam neki, azt gondoltam abban a körben fogok kiállni kerékcserére, ezért mindent beleadtam, viszont egy körrel később a gumik teljesen elhasználódtak. Blokkoltak a hátsó kerekeim, és kipördültem. Csak magamat hibáztathatom érte.
A futam második fele ezután arról szólt, hogy megpróbálta, és sikeresen meg is közelítette csapattársát, aki az utolsó 15 körben kevesebb 1 másodperccel haladt előtte, így a brit végig DRS-távolságon belül támadhatott. Rosberg azonban ezúttal nem tette meg azt a szívességet, mint Monzában vagy a múlt héten Austinban, vagyis egyszer sem hibázott, így nem hagyott lehetőséget Hamiltonnak az előzésre.
„Nagyon elégedett vagyok az egész hétvégével” – nyilatkozta Nico Rosberg a leintést követőn a pódiumon az őt kérdező Nelson Piquet-nek. „Képes voltam keményen nyomni a gázt, és kontrollálni a köztem és Lewis között lévő távolságot. Minden összejött, ami remek, és azt is meg kell említenem, hogy rendkívüli mértékben támogattak az itteni szurkolók” – tette hozzá a boldog győztes.
A britnek azonban a világbajnoki cím szempontjából tökéletesen elég volt a 2. hely is, mivel ha az utolsó futamon, Abu-Dhabiban is ebben a pozícióban ér célba, akkor meglesz a 2. világbajnoki címe. „Hihetetlen verseny volt” – nyilatkozta Hamilton szintén a pódiumon. „Elkövettem egy nagy hibát a verseny közepe táján, de ezt leszámítva az autó szuperül működött, és mindenki remek munkát végzett a csapaton belül. Remek volt versenyezni Nicóval, és briliáns, hogy Felipe felállhatott a dobogóra. Minden az utolsó futamon fog eldőlni Abu-Dhabiban – tette hozzá a 2007-es világbajnok, aki pont ezen a pályán, drámai körülmények között szerezte meg eddigi egyetlen világbajnoki címét. „Remek verseny volt az elejétől a végéig, erről szól a motorsport” – fejezte be értékelését Hamilton.
A lelkes brazil közönség legnagyobb örömére a 3. helyet tehát Felipe Massa szerezte meg, és így felállhatott a dobogóra a tömött lelátók előtt. A Williams versenyzője viszonylag sima versenyt futott, szinte senkitől sem zavartatva, légüres térben tette meg a 71 kört, pedig az első kerékcserénél túl gyorsan hajtott a bokszutcában, ezért egy 5 másodperces büntetést is le kellett töltenie a következő kerékcseréjénél. Az utolsó kerékcserénél Massa azt a hibát is elkövette, hogy tévedésből a McLaren bokszába hajtott a sajátja helyett, de ezzel nem vesztett sok időt. „Annyira örülök ennek a versenynek, mivel olyan sok hiba hátráltatott. Kaptam egy 5 másodperces büntetést, aztán rossz bokszba álltam be, de az autó hihetetlenül jó volt. Nagyon elégedett vagyok a mai nappal” – nyilatkozta a boldog Massa.
Alighanem kihasználta volna csapattársa hibáit Valtteri Bottas a másik Williamsben, ha az első kerékcseréjét nem rontja el a csapata, és, ha a verseny második felében Nico Hülkenberg elfékezése miatt nem kellett volna a bukótérbe menekülne az első kanyarban. A finn végül körhátrányban a 10. helyen ért csak célba.
Idei legjobb eredményét érte el a 4. hellyel a McLaren brit versenyzője, Jenson Button. A 2009-es világbajnok egy szép manőverrel utasította maga mögé a kopottabb gumikon védekező Kimi Räikkönent a leintés előtt 10 körrel. A kétségbeesetten védekező finn lendületet vesztett a védekezés közben, így a hátulról, lendületből érkező Sebastian Vettel is el tudott menni mellette. Vettel előrébb is végezhetett volna, ha a futam első körben nem előzi őt meg Kevin Magnussen a másik McLarennel. A négyszeres világbajnok csapattársa, Daniel Ricciardo feladta a futamot a fékrendszer hibája miatt.
Kimi Räikköenen egyik legjobb idei versenyét futotta: a 10. helyről indulva alternatív taktikával próbálkozott (a mezőnyből egyedüliként három helyett csak kétszer cserélt kereket), így volt olyan szakasza a versenynek, amikor úgy tűnt, az 5. hely is elérhető lenne számára. Azonban a csapata elrontotta a 2. kerékcseréjét, és a futam végén azonban többen - csapattársa, Fernando Alonso is - megelőzték a frissebb gumijainak köszönhetően. végül a 7. helyen ért célba a 2007-es világbajnok, közvetlenül Alonso mögött.
Brazil Nagydíj, végeredmény:
1 |
Nico Rosberg |
Mercedes |
1:30:02.555s |
2 |
Lewis Hamilton |
Mercedes |
1.457 s hátrány |
3 |
Felipe Massa |
Williams/Mercedes |
41.031 s |
4 |
Jenson Button |
McLaren/Mercedes |
48.658 s |
5 |
Sebastian Vettel |
Red Bull/Renault |
51.420 s |
6 |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1:01.906 s |
7 |
Kimi Räikkonen |
Ferrari |
1:03.730 s |
8 |
Nico Hülkenberg |
Force India/Mercedes |
1:03.934 s |
9 |
Kevin Magnussen |
McLaren/Mercedes |
1:10.085 s |
10 |
Valtteri Bottas |
Williams/Mercedes |
1 kör hátrány |
11 |
Daniil Kvyat |
Toro Rosso/Renault |
1 kör hátrány |
12 |
Pastor Maldonado |
Lotus/Renault |
1 kör hátrány |
13 |
Jean-Eric Vergne |
Toro Rosso/Renault |
1 kör hátrány |
14 |
Esteban Gutiérrez |
Sauber/Ferrari |
1 kör hátrány |
15 |
Sergio Perez |
Force India/Mercedes |
1 kör hátrány |
16 |
Adrian Sutil |
Sauber/Ferrari |
1 kör hátrány |
17 |
Romain Grosjean |
Lotus/Renault |
kiesett |
- |
Daniel Ricciardo |
Red Bull/Renault |
kiesett |
Az egyéni világbajnokság állása:
1 |
Lewis Hamilton |
334 pont |
2 |
Nico Rosberg |
317 |
3 |
Daniel Ricciardo |
214 |
4 |
Sebastian Vettel |
159 |
5 |
Fernando Alonso |
157 |
6 |
Valtteri Bottas |
156 |
7 |
Jenson Button |
106 |
8 |
Felipe Massa |
98 |
9 |
Nico Hülkenberg |
80 |
10 |
Kevin Magnussen |
55 |
11 |
Kimi Räikkonen |
53 |
12 |
Sergio Pérez |
47 |
13 |
Jean-Eric Vergne |
22 |
14 |
Romain Grosjean |
8 |
15 |
Daniil Kvyat |
8 |
16 |
Pastor Maldonado |
2 |
17 |
Jules Bianchi |
2 |
18 |
Adrian Sutil |
0 |
19 |
Marcus Ericsson |
0 |
20 |
Esteban Gutiérrez |
0 |
21 |
Max Chilton |
0 |
22 |
Kamui Kobajasi |
0 |
A konstruktőri világbajnokság állása:
1 |
Mercedes |
651 pont |
2 |
Red Bull/Renault |
373 |
3 |
Williams/Mercedes |
254 |
4 |
Ferrari |
210 |
5 |
McLaren/Mercedes |
161 |
6 |
Force India/Mercedes |
127 |
7 |
Toro Rosso/Renault |
30 |
8 |
Lotus/Renault |
10 |
9 |
Marussia/Ferrari |
2 |
10 |
Sauber/Ferrari |
0 |
11 |
Caterham/Renault |
0 |