járműgyártás

Szlovákia világelső autógyártásban

2020.01.27.

Szlovákia a jövőben nem csak autókat akar gyártani, hanem a fejlesztésekbe is be akar kapcsolódni. Az ország az egy főre jutó autógyártások számában világelsőnek számít – írja az automobilwoche.de

 

Az 5,4 millió lakosú Szlovákiában 2019-ben 1,1 millió autó készült. Mindez azt jelenti, hogy ezer lakosra 202 legyártott új autó jut, s ezzel Szlovákia vezeti az autógyártó országok rangsorát – fogalmaz a német járműipari portál. Szlovákiában a Volkswagen, a Kia, a Jaguar Land Rover és a Peugeot PSA van jelen.

A VW pozsonyi gyára. Fotó: Volkswagen

Szlovákia a jövőben sokkal jobban részt akar vállalni a fejlesztésekben, s növelni kívánja versenyképességét, hogy ne csak összeszerelő ország legyen – nyilatkozta Miroslav Lajcak külügyminiszter a német DPA hírügynökségnek. Ennek érdekében Szlovákia átalakítja autóiparát, s olyan struktúrát szeretni létrehozni, amelyben a fejlesztés sokkal erősebben van jelen, mint az eddigi hagyományos gyártás. Beszélt arról is, hogy a versenyképességet továbbra is meg akarják őrizni, s nem veszítenek azzal, hogy a Volkswagen Törökországba akarja új gyárát felépíteni.

Nagyon elégedettek vagyunk a Volkswagen pozsonyi jelenlétével – mondta a külügyminiszter, aki nem titkolta, az iparág komoly munkaerőgondokkal küszködik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....