útépítés

Szerdától változik a forgalmi rend az M3-ason

2018.04.03.

Az M3-as autópálya mogyoródi szakaszán szerdától változik a forgalmi rend a pályát keresztező híd középső pilléreinek építése miatt – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden az MTI-vel.

A közleményben azt írták, várhatóan július közepéig tart majd a Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új csomópont építése. A munkálatok idejére a pálya érintett szakaszán a belső sávot négyszáz méteren mindkét irányban lezárják. A jelentős napi forgalom miatt irányonként két forgalmi sáv sávelhúzással biztosítja majd a haladást – tudatták.

Hozzátették, a meglévő Ring pihenő és az autópályát keresztező Temető út között közel egy kilométer hosszon kell ideiglenes forgalomkorlátozásra számítani. Mindkét irányban csökkentett, 60 kilométer/óra sebességgel haladhatnak majd az autósok.

Fotó: Komka Péter/MTI

A közlemény szerint a tavaly októberben megkezdődött kivitelezés ütemterv szerint halad. A híd már elkészült pilléreit összekötő fejgerenda zsaluzási, vasalási és betonozási munkálatait, valamint a közmű kiváltási- és fakitermelési munkálatokat is végzi a vállalkozó. Az építkezés várhatóan 2019 nyarára fejeződik be, onnantól használhatják az új csomópontokat és kapcsolódó szakaszokat az erre közlekedők - fűzték hozzá.

A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, uniós és hazai forrás felhasználásával a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg. A kivitelezést a HE-DO Kft., a Penta Kft. és a KM Építő Kft. végzi – írták.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A nyolcszoros világbajnok 7,9 másodperccel előzte meg a Hyundai versenyzőjét, Ott Tänakot. ..
2024.05.12
A MÁV-Start a vakáció előtt már egy hónappal, május 13-tól az előszezoni menetrend szerint,....
2024.05.12
A kormány marad, de kecsesebb arcot kap és változik a fénytechnikája. ..
2024.05.12
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Így marad tiszta az autó. ..
2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....