tereprali

Szenegáli futamához érkezik az új Extreme E versenysorozat

2021.05.28.

Fokozzuk a tempót! A rendkívül izgalmasra sikeredett Szaúd-arábiai, al-ulai nyitány után Szenegál fővárosa, Dakar közelében folytatódik május 29-én és 30-án a lenyűgöző, új terepverseny-sorozat, az Extreme E. A futamokon a teljesen elektromos ODYSSEY 21 versenyautók mérik össze erejüket a Retba-tóként is ismert Lac Rose partján. Ez a tó annyira sós, mint a Holt-tenger és vizének varázslatos, rózsaszín árnyalatát egy különleges baktériumnak köszönheti, amely vörös vas-oxidot választ ki.

A versenyeket különböző tv-csatornák és streamelő partnerek közvetítik Európa-szerte. A kvalifikáció szombaton 13:30-kor kezdődik, az elődöntőre pedig vasárnap 12:00-kor kerül sor (közép-európai idő szerint). Az Ocean XPrix névre hallgató futam döntője vasárnap 16:00-kor rajtol el. Rendkívül izgalmas lesz, hogy a kilenc induló csapat közül melyik használja ki legjobban idejét a szezonkezdet után, és ér célba elsőként az óceáni szakasz extrém körülményei között.

„A nyitóverseny fantasztikus jelenetei után biztos vagyok abban, hogy ezúttal még több autósport-rajongó fog leülni a képernyő elé” – mondja Sandra Roslan, a projekt felelőse az alapító partnernél, a Continental gumiabroncsgyártónál. „Most már mindenki láthatja, hogy az Extreme E lebilincselő autóversenyzést jelent szemet gyönyörködtető tájakon.” A Lac Rose-t és az Atlanti-óceánt összekötő keskeny homokos utak igazán komoly kihívással szembesítik a pilótákat, a csapatokat, és a modern ODYSSEY 21 E-SUV-kat. 

A versenyzők rangsorát a Rosberg X Racing csapat pilótái, Johann Kristoffersson rallycross világbajnok és a korábbi ausztrál rali bajnok, Molly Taylor vezetik. A Team X44, Lewis Hamilton csapatának pilótái, Sébastien Loeb ralivilágbajnok és az idei Dakaron szakaszgyőztes Cristina Gutiérrez mindössze öt pont különbséggel állnak a második helyen. Őket két, valamint négy pont lemaradással szorosan követi Timmy Hansen rallycross világbajnok és a brit raliversenyző Catie Munnings (Team Andretti), illetve Carlos Sainz ralivilágbajnok és a Dakar női kategóriájában tízszer diadalmaskodó Laia Sanz (ACCIONA | Sainz XE Team).

Valamennyi csapat egy ODYSSEY 21 elektromos SUV-vel versenyez. A 440 cm hosszú, 230 cm széles és 186 cm magas kivételes jármű nagyjából ugyanazokkal a méretekkel rendelkezik, mint egy kereskedelemben is kapható SUV, és a 300 cm-es tengelytávja is teljesen átlagosnak hangzik. Az ODYSSEY 21 azonban jóval nagyobb teljesítményre képes. A Spark Racing Technology versenyautó-gyártó által épített jármű 550 lóerő elektromos megfelelőjét nyújtja, súlya pedig mindössze 1780 kg. Összehasonlításképpen, egy Dakar-ralin versenyző átlagos jármű 300 lóerővel rendelkezik és két tonnát nyom. A gyorsulási mutatók ugyancsak figyelemre méltóak. Ennek a két elektromos motor hajtotta masszív homokfutónak csak 4,5 másodperc kell, hogy elérje a 100 km/h sebességet. Az elektromos SUV emellett még akár 55 fokos lejtőn is könnyedén felkapaszkodik. A bajnokság összes csapata a 37 colos CrossContact Extreme E verseny-gumiabroncsba vetette bizalmát. Ezt az abroncsot a Continental kimondottan azzal a céllal hozta létre, hogy ez a nagymértékű energia biztonságos módon kerülhessen alkalmazásra a versenypályán, amellett, hogy megfeleljen a föld legkülönbözőbb éghajlati zónái által felállított kihívásoknak.

„Az Extreme E versenysorozat célja nem csak az izgalmas autóversenyzés, hanem az is, hogy a veszélyeztetett biotópok kiválasztásával felhívja a figyelmet a globális felmelegedés negatív következményeire” – mondja Sandra Roslan. „Lac Rose egy lélegzetelállítóan gyönyörű helyszín, amelyet a parthoz való közelsége miatt egyre inkább veszélyeztet az éghajlatváltozás. Az UNESCO világörökségi helyszín kevesebb, mint egy kilométerre található az Atlanti-óceántól, melytől mindössze pár dűne választja el. És ez a földsáv egyre szűkül. „Évente három-négy méternyi szárazföld veszik el a tengerszint emelkedésének következtében.” – mondja a Continental projektmenedzsere, majd hozzáteszi: „Ennek egyik fő oka a grönlandi jégmező olvadása.” Az Extreme E szenegáli futamát megelőzően a versenysorozat szervezői a helyi hatóságokkal együttműködve elindítottak egy környezetvédelmi projektet a partszakasz megtisztítása érdekében. A cél az összegyűjtött műanyag hulladék öko kövekként való újrahasznosítása, melyből több mint 300 iskolás gyerek számára építenek mosdókat.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.13
21 éve gyártásban lévő, elpusztíthatatlan igáslovat vett kezelésbe Modellista. ..
2025.02.13
Lovaskocsival, majd utánfutóval ment vasakat lopni egy tanyáról egy tolvaj, akit aztán a üldözőbe....
2025.02.13
Filmforgatás miatt a hétvégén lezárják a Lánchidat, illetve a pesti alsó rakpartot az Eötvös tér és....
2025.02.13
Hogyan működik és mikortól kell beszerelni az alkoholzárat? ..
2025.02.13
A 4628-as út 16-os kilométerénél történt a baleset, Mezőhék és Mezőtúr között – jelentette az....
2025.02.13
Az új Volvo EX30 Cross Country egy olyan, aszfalton és terepen egyaránt otthonosan mozgó jármű,....
2025.02.13
A MotoGP 2025-ös idénye egy rendkívül látványos, innovatív hétvégével veszi kezdetét: a kétkerekű....
2025.02.13
5 méter hosszú, nagy hatótávval kecsegtet, mégis olcsó lehet az okoskütyük gyártójának első városi....
2025.02.12
Idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában, ami hatalmas lökést fog adni a....
2025.02.12
Több rekorder található a kék oválosok mezőnyében, igaz, különböző korszakokban versenyeztek. ..