vádemelés

Százezreket tett zsebre egy nagykanizsai okmányügyintéző

2017.06.06.

Üzletszerűen elkövetett csalássorozat miatt emeltek vádat a nagykanizsai kormányablak egyik autóátírásokat végző ügyintézője ellen, aki tucatnyi esetben tette el az ügyfelek által befizetett összegeket - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

Pirger Csaba tájékoztatása szerint a nagykanizsai kormányablakban közlekedési igazgatási ügyekkel foglalkozó nő anyagilag nehéz helyzetbe került, s a felhalmozott adósságai miatt 2015 végétől 2016 októberéig a nála történt készpénzes befizetések egy részét saját céljaira használta. Rendszeres haszonszerzésre törekedve a járművek átíratási kérelmeinek ügyintézésekor manipulálta az eljárások adatait és sajátjaként kezelte a nála befizetett illetékeket.

A tucatnyi ügyet felsoroló vádiratból kiderül: az asszony a járművek tulajdonjogának átírása során a törzskönyv és a forgalmi engedély kiállításának 12 ezer forintos díját szabályszerűen átvette és elkönyvelte. A vagyonátruházási illeték nem egyszer százezer forintot meghaladó összegét azonban több alkalommal is eltette, majd hamis aláírásokkal olyan dokumentumot iktatott a rendszerbe, mintha ezek befizetései is megtörténtek volna.

A kép csupán illusztráció

A személyautók mellett teherautó-pótkocsi vagy motorkerékpár ügyintézése során eltulajdonított összegek egy részét hónapokkal később rendezte, de több olyan ügyfél is volt, aki utólag másodszor is kénytelen volt befizetni az összegeket.

A kormányablak ügyintézője ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség 12 rendbeli, üzletszerűen elkövetett sikkasztás, valamint hamis okirat felhasználása miatt emelt vádat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....