együttműködés

Szaúd-Arábia együttműködést javasol a gépjárműipari innováció területén

2014.09.28.

A gépjárműipari informatikai fejlesztések és a mérnöki továbbképzés területén működne együtt a magyarokkal Szaúd-Arábia; a javaslatot a héten Budapesten tárgyaló, a közlekedési miniszter vezette szaúd-arábiai delegáció tette

Korányi László elmondta, a delegáció a magyarországi közlekedési kutatás-fejlesztés és innováció területén zajló újításokról tájékozódott a NIH-ben. Kiemelte: Jobarah bin Eid Al-Suraisry közlekedési miniszter megbízta Hathlool Al-Hathlool közutakért felelős miniszter-helyettest a részletek kidolgozásával.

A szaúdi közlekedési miniszter vezette delegáció egy olyan workshopon vett részt, ahol öt magyarországi kutatóhely, illetve cég mutatkozott be innovatív járműipari termékekkel, fejlesztésekkel. A NIH tájékoztatása szerint az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kara, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara, a Magyar Repüléstechnikai Klaszter, az elektromos buszok témakörében az Evopro Informatikai és Automatizálási Kft., az intelligens autódiagnosztika és autóbiztonsági szolgáltatások témában pedig a Vemoco Telematics Kft. mutatta be fejlesztéseit.

Két területen a szaúdi delegáció már konkrét együttműködésre is javaslatot tett. Az egyik a gépjárműipari fejlesztések azon területe, ahol az informatika segítségével javítják az autós közlekedés biztonságát, vagyis olyan telematikai és vezérlési megoldások, amelyek lehetővé teszik a vezető nélküli járművek közlekedését - ismertette az elnökhelyettes. Hozzátette: Szaúd-Arábiában nagy távolságok vannak, így sok olyan baleset történik, ami a fáradság, az emberi hibák következménye, s ezek a megoldások éppen ezt tudják kiküszöbölni. Itt a BME Gépjárművek és Járműgyártás Tanszéke mutatott be olyan megoldásokat, amelyek iránt érdeklődött a szaúdi fél - fűzte hozzá Korányi László.

A másik lehetséges együttműködési terület a mérnöki továbbképzés: a delegáció ajánlatot kért a BME-től a szaúdi közlekedési minisztériumban, illetve annak intézményeiben dolgozó mérnökök számára alkalmas, angol nyelvű továbbképzési és PhD programokról - ismertette az elnökhelyettes.

Forrás: MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Ezúttal rendhagyó módon nem csak a távozó 2025-ös évre, hanem 35 évre tekintett vissza a....
2025.12.26
Többet és hosszabb utakon vezettek 2025-ben a wigo carsharing felhasználói, akik közül a....
2025.12.26
Mutatjuk, mi várható ma a hazai utakon. A közúti közlekedést befolyásoló időjárási körülmények az....
2025.12.26
Két rendőr segített egy turistának és ötéves lányának szombat este, miután eltévedtek Bécs....
2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..