General Motors

Számtalan hibát tárt fel a General Motors (GM) amerikai autógyártó vállalat belső vizsgálata

2014.06.06.

Számtalan hibát tárt fel a General Motors (GM) amerikai autógyártó vállalat belső vizsgálata, amely azt elemezte, hogyan maradhatott éveken át javítás nélkül egy súlyos műszaki meghibásodás a vállalat autóinál.

Detroit, GM-főhadiszállás

Mary Barra vezérigazgató csütörtökön ismertette a vizsgálat  eredményeit. Elmondta, hogy összesen 15 embert (többségében vezető  pozíciókat betöltő mérnököket és ügyvédeket) bocsátottak el, és 5  ember kapott figyelmeztetést, mert a GM egyes munkatársai 2001 óta  tudták, hogy bizonyos autómodelleknél balesetveszélyesek a  gyújtáskapcsolók, de ez csak 2014-ben került nyilvánosságra.  
   

A GM brazil gyára.

A vezérigazgató szerint nem szándékos titkolózás történt, de így  is felelőtlen és inkompetens döntések sorozatát hozták a GM-nél. A  GM szerint összesen 13 haláleset köthető a hibás  gyújtáskapcsolókhoz, és idén 2,6 millió autót hívtak vissza  szervizelésre emiatt. 

Mary Barra szerint "brutálisan kemény" vizsgálatot folytattak  le, és aggasztó eredményeket kaptak. Néhány munkatárs tettei miatt  cserbenhagyták az ügyfeleiket, de a vizsgálat számos javaslatot  tartalmaz a GM működésének átalakításához. A változtatások mellett a  GM kártérítési programot is indít az áldozatok családtagjai és a  meghibásodás miatt sérüléseket szenvedők számára. 

A GM gondjai ezzel még nem értek véget, az igazságügyi  minisztérium még mindig vizsgálatot folytat a cég ellen, és a  fogyasztók is perek sorozatát akarják indítani.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....