autósport

Szabó Krisztián hétvégén debütál az Euro RX-ben

2018.08.30.

Jól ismert közeg, új géposztály, új csapat, új autó: érthető, hogy a kétszeres ralikrossz Európa-bajnok a megszokottnál jobban izgul Loheac előtt, ahol bemutatkozik a kontinensbajnokság Supercar kategóriájában.

Szabó Krisztián, a Super 1600 kategória 2016-os és 2017-es bajnoka – korábbi autókrossz Európa-bajnok – az év első versenyein is jelen volt a ralikrossz-Eb, ám új minőségben, a VollandRacing versenymérnökeként. Versenyzőként utoljára a tavalyi szezonzárón indult, melyen második címét szerezte. Szeptember 1-2-án, a franciaországi Loheacban tér vissza a pályára, kategóriát lépve és az Európa-bajnokság Supercar osztályára – Euro RX vagy ERX – váltva. Korábban magyar, német és lett bajnoki futamokon felkészülésként már versenyzett az összkerekes, kétliteres turbós kategóriában, de a francia lesz első nagy nemzetközi versenye a ralikrossz csúcsautóival és MattiasEkström csapata, az EKS színeiben, amely alakulathoz a szezon utolsó két fordulójára csatlakozott.

„Izgulok! Persze minden verseny előtt így van, de most kicsit jobban. Hiszen új a csapat, az autó, a mezőny, minden új, amit plusz kihívásként élek meg” – nyilatkozta a verseny előtt Szabó Krisztián, aki korábban világbajnokságon futó Audi S1 Supercarral versenyez. „Úgy gondolom, az autóval és a csapattal sikerült megismerkednem, amennyire lehetett. Két napot teszteltem velük Rigában, majd Svédországban jártam egy rajtteszten. A pálya, amit a ’ralikrossz templomaként’ szoktak emlegetni, fekszik nekem, az elmúlt két évben S1600-ban nyertem itt, tavaly különösen emlékezetesen, mind a négy kvalifikációs futamon, az elődöntőben és végül a döntőben is első lettem. Most így elsőre persze ez nem célom, de szeretnék jó eredményt elérni. Részleteiben ismerek mindent, a csapatot, autót, pályát és sportot, egyben még meglátjuk.”

Az Euro RX felhozatala különösen kemény, mivel feltörekvő pilóták és világbajnokságot is megjárt versenyzők egyaránt megtalálhatók a rajtrácson: „A pontversenyt vezető ReinisNitiss és a tavalyi bajnok, Anton Marklund a vb-ről érkeztek, Cyril Raymond pedig RX2-es bajnok és komoly támogatással versenyez. Ismerem őket, de versenyezni egyedül Super 1600-as riválisom, Ulrik Linnemann ellen versenyeztem az élmezőnyből. Ahogy én láttam eddig a Supercar mezőnyét, eléggé agresszívak, nagy csetapaté szokott lenni a futamokon. Próbálok kimaradni belőle, ahogyan eddig is.”

„Egy kisebb változás lesz a program is: már pénteken kezdünk egy szabadedzéssel, szombaton lesz ismét egy szabadedzés és két kvalifikációs futam, vasárnap pedig még két kvali, az elődöntő és a döntő. A Super 1600-ban azt szoktam meg, hogy edzés és három kvali volt szombaton, a maradék három futam pedig vasárnap. Igyekszem minél előbb felvenni a ritmust. A célom, hogy végig ott legyek, tehát a döntőbe mindenképpen szeretnék bejutni, ott pedig jó lenne egy dobogós helyet megszerezni” – jelölte meg az első három helyezés egyikét a debütáló versenyen az EKS pilótája.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....