vitorlás

Sydney-Hobart - Megfosztották győzelmétől a Wild Oats XI-t

2017.12.29.

A Wild Oats XI nevű hajót megfosztotta első helyezésétől a 73. Sydney-Hobart vitorlásverseny zsűrije, így az LDV Comanche győzött.

Az öttagú zsűri csütörtöki közleménye szerint kivizsgálták az LDV Comanche óvását, amelyet azért nyújtottak be, mert a két hajó a rajt után alig 15 perccel majdnem ütközött egymással. A zsűri egyórás büntetéssel sújtotta a Wild Oats XI-t, amely versenycsúccsal (1 nap 8 óra 48 perc 50 másodperc) nyert, a szankciót követően viszont a második helyre került.



A 102 induló közül öten teljesítették a távot a korábbi rekordon (1 nap 13 óra 31 perc és 20 másodperc) belül, így az új csúcsot mostantól az LDV Comanche tartja (1 nap 9 óra 15 perc és 24 másodperc). "A szabályok azért vannak, hogy megvédjék az emberek életét, és ha nem vagyunk képesek erre támaszkodni, az nehézségeket okoz a sportban" - mondta a döntést követően a győztes LDV Comanche tulajdonosa, Jim Cooney.

- Utólag persze mindenki egy zseni. Nagyon csalódottak vagyunk, de megértem a zsűri álláspontját - nyilatkozta a kilencedik győzelmétől megfosztott Wild Oats XI kapitánya, Mark Richards. Hozzátette: a verseny közben az adott helyzetben meghoztak egy döntést, amivel együtt kell élniük.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....