Suzuki Vitara

A Suzuki előretört a magáneladásokban

2015.08.03.

– A Suzuki 10,55 százalékos piaci részesedést ért el az idén júliusban a magyarországi újautó-piacon, vevőinek 55,8 százaléka magánszemély volt, amit a cég főként az Esztergomban gyártott új Vitara sikerének tulajdonít

A Magyar Suzuki Zrt. hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy júliusban magyarországi márkakereskedői hálózata 740 gépkocsit értékesített, a januártól július végéig tartó időszakban pedig 3609 darabot. Júliusban már a magánvevők 55,8 százalékot, a flottavásárlók 44,92 százalékos arányt képviseltek az értékesítésben. A magyar újautó-piacon a márkáknál jellemzően 70-80 százalék a flottaértékesítés aránya.


A magánvásárlások erősödését az új Vitara alapozta meg, a szabadidő-autó sorozatgyártása az idén márciusban indult Esztergomban. A modell a SUV-osztályban júliusban 425 eladott autóval már megszerezte az elsőséget a márkák között. A Magyar Suzuki korábban bejelentett terve szerint 70 ezer Vitarát gyárt már az első évben a hazai és külföldi piacra.

Tavaly a teljes évben 4735 Suzuki kelt el a magyar piacon. A flottaeladások az összes értékesítés 62 százalékát tették ki ekkor, míg a magánvásárlások 38 százalékot. A cég korábbi tájékoztatása szerint a magyarországi eladások 98 százaléka 2014-ben esztergomi gyártású jármű volt. A vállalat magyarországi márkakereskedői hálózata 77 tagú.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....
2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....