Honda 0 Series

SUV-val bővült a Honda 0 család

2025.01.16.

Már 2026 elején debütálnak majd az első piacokon a Honda 0 Series modelljei, amik immáron három kaszniformát is mutatnak.

Tavaly asztalt borított a Honda a 0 Saloon koncepciójával a las vegasi CES tech shown. Ezzel a radikálisan újító és futurisztikus tanulmányautóval próbálták bemutatni a nagyérdeműnek, hogy miként képzelik el jövőbeli modelljeik formavilágát és technológiai felkészültségét. Már akkor tudtuk, hogy szimplán egy nullával fémjelzett széria több tagból fog állni. Korábban már bemutatták a Space Hub Minivant, ami egy családi egyterű, a 2025-ös bemutatóra pedig befutott a korábbi szedán még inkább sorozatgyártásra érett változata, valamint egy teljesen új SUV is, amit eddig nem láthattunk.

Utóbbi a 0 széria legszériaérettebb változatának tűnik, bár a meghatározó, körbefutó hátsó lámpát egyelőre nem sikerült szépen összefésülni a tetővonallal, pláne az oldal ablakokkal. Itt is megjelennek a Hyundaihoz hasonló pixeles fényszórók, valamint meghatározó az erősen döntött szélvédő, míg a teteje teljesen ablak. Ebben is ugyanaz a három képernyős műszerfal jelenik meg, mint a szedánban, hiszen ugyanarra a dedikált villanyos padlólemezre építenek majd. Gyártásuk az amerikai Ohioban történik majd, így az észak-amerikai piacokon jelenthetnek meg először, már 2026 elején. Később Japán és Európa is kap belőlük, ezt már megerősítette a gyártó. Arra különösen kíváncsi vagyok, hogy a szedán koncepció hasábformájából mennyi marad meg a gyártásra, mert ez így, ebben a formában, különösen vonzó tárgy lenne.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....