baleset

Súlyos buszbaleset Baranyában

2015.06.22.

Árokba hajtott a Királyegyháza és Gyöngyfa közötti úton az a busz, amelyen huszonhárman sérültek meg hétfőn.

Nem ütközött személygépkocsival, hanem árokba hajtott a Királyegyháza és Gyöngyfa közötti úton az a busz, amelyen huszonhárman sérültek meg hétfőn – mondta a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.

Popovics Dejan a katasztrófavédelemnek a balesettel kapcsolatos elsődleges információit pontosítva közölte: a Pécsről Sellyére tartó menetrend szerinti járat Királyegyházától mintegy két kilométerre, eddig tisztázatlan okból hajtott az út jobb oldalán húzódó árokba. Hozzátette, hogy az eset körülményeit vizsgálják.


A szóvivő arra a felvetésre, hogy médiainformációk szerint a baleset a sofőr rosszulléte miatt következhetett be, úgy reagált: ez is a vizsgálat tárgyát képezi.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője korábban elmondta, hogy a balesetben huszonhárman sérültek meg. A mentők három embert a helyszínen elláttak, tíz könnyű és tíz súlyos sérültet kórházba vittek.


A szóvivő a súlyos sérültekről közölte, hogy főként töréseik és belső sérüléseik vannak, egy tizenkét év körüli lány súlyos végtagsérülést szenvedett, egy férfit pedig újra kellett éleszteni.

Hozzátette, a mentésben több mentőautón kívül három mentőhelikopter vett részt, a szakemberek viszonylag rövid idő, nyolcvan perc alatt ellátták, illetve a szigetvári és pécsi kórházakba, klinikákba vitték a rászorulókat.

A busz a balesetben az oldalára dőlt, a mentésben a tűzoltók is részt vettek, az érintett útszakaszt lezárták a műszaki mentés idejére.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....