havazás

Sokan a hó fogságában rekedtek – közlekedési káosz a „szomszédoknál”

2023.02.27.

A hatóságok arra kérnek mindenkit, ha csak tehetik, ne induljanak útnak –  Horvátországban és Szerbiában is komoly közlekedési fennakadásokat okozott a hóesés.

Fennakadásokat okoz a vasárnap kezdődött havazás Szerbia középső és nyugati részén hétfőn. A nehéz, vizes hó faágakat tört le, elektromos vezetékeket szakított el, és lassítja, illetve ellehetetleníti a közlekedést főleg a Zlatibor-hegység térségében, ahol vasárnap körülbelül 40 centiméter hó esett. A térség iskoláiban hétfőre hószünetet rendeltek el.

A hókotrók egész éjszaka az utak megtisztításán dolgoztak. Az RTS beszámolója szerint a küzdelem továbbra is folyik, a hóesés ugyanis még mindig nem állt el teljesen. Narancssárga riasztás van érvényben a térségben.

Az áramkimaradás miatt a Belgrád-Bar vasútvonal egyes szakaszain órákig szünetelt a forgalom, más szakaszokon még most sem járnak a vonatok.

Horvátországban is komoly közlekedési fennakadásokat okozott a hóesés, országszerte több baleset is történt - írta az Index.hr című internetes hírportál.

Vasárnap óta a legmagasabb fokú, vörös riasztás van érvényben Dalmáciában. A hó és a széllökések miatt a Zágráb és Dubrovnik közötti autópálya több szakaszát is teljesen lezárták a forgalom előtt.

Sokan a hó fogságában rekedtek. A csomópontokhoz közeli városokban átmeneti szállásokat nyitottak. Itt ételt és meleg italt is kapnak az utasok.

Davor Bozinovic belügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy 500 ember töltötte az éjszakát átmeneti szállásokon, a hóban rekedt autósok kimentésébe pedig a horvát hegyi mentőszolgálat is bekapcsolódott. Több autós ugyanis - a tiltás ellenére - felhajtott a lezárt autópályaszakaszokra. A Gospic csomópont és a Sveti Rok alagút közötti szakaszon vasárnap több mint hetven centiméter hó esett rövid idő alatt.

A havazás mellett a szél is megnehezítette az autósok dolgát. Ennek sebessége helyenként elérte az óránkénti 150 kilométert. A tengerparton hidakat kellett lezárni az orkánerejű széllökések miatt.

Közép-Horvátországban, Lika-Zengg megyében és a Gorski Kotar (Hegyvidék) nevű régióban továbbra is havazik. A Zágrábot a tengermellékkel összekötő A1-es autópálya több szakasza még mindig le van zárva a forgalom előtt Fiume (Rijeka) és Split irányában is.

A hatóságok arra kérnek mindenkit, ha csak tehetik, ne induljanak útnak.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.06.07
A második világháború előtti magyar autópiacon négyezer pengőnél kevesebbe került egy személyautó,....
2023.06.07
Hamisítás Elleni Világnap alkalmából látványos, hamis termékek megsemmisítésével egybekötött....
2023.06.07
Az AI lesz az új, mindent kontrolláló über-nagynéni.   ..
2023.06.07
Lezárták az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalát szerda délután Martonvásár közelében, mert....
2023.06.07
Egy napon 23 sebességi, illetve lassulási rekordot állított fel a Rimac Nevera horvát gyártmányú....
2023.06.07
A Wizz Air légitársaság támogatja a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) fejlesztésével....
2023.06.07
Horvátországban az első öt hónapban 26 584 új személygépkocsit adtak el, 44,3 százalékkal többet,....
2023.06.07
Biztató, hogy a magyar gazdaság iparágai között a legnagyobb súllyal szereplő járműgyártás,....
2023.06.07
Az utasbiztosítási piac tavaly elérte a járvány előtti szintet, a biztosítók utasbiztosításokból....
2023.06.07
Négy évvel a bemutató után jött el a ráncfelvarrás ideje a harmadik generációs Touareg számára. ..