baleset

Sok sérülthez riasztották a mentőket

2016.12.24.

A csúszóssá vált utak miatt rendkívül sok sérülthez riasztották a mentőket - közölte szombat délelőtt az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója az MTI-vel.


Sérült autó M5-ös autópálya fővárosból kivezető szakaszán, miután tizenhárom személygépkocsi  csúszott egymásba az autópiacnál 23-án

Győrfi Pál tájékoztatása szerint Budapesten a délelőtti órákig már több mint kétszáz esetben kellett ellátniuk a csúszós úton eleső, zömében idős embereket, akik általában töréseket szenvedtek. A mentők szóvivője felhívta a figyelmet, hogy az előrejelzések szerint továbbra is készülni kell arra, hogy az utak, a járdák, a lépcsők jegesek lehetnek, csúszhatnak. Emiatt a gyalogosoktól is fokozott figyelmet kérnek, a ködös, rossz látási viszonyok miatt pedig az autóval közlekedőket még óvatosabb vezetésre kérik.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint az ónos eső veszélye miatt Budapesten és Pest megyében, valamint Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas, és Veszprém megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.

A zúzmarás köd elsősorban a magasabban fekvő, felhőben lévő dombvidéki, hegyvidéki területeken fordul elő. Emellett továbbra is bárhol lehet ónos szitálás, hószállingózás. Késő délután, este észak, északnyugat felől gyenge csapadék érkezik. Este kisebb mennyiségben (várhatóan 1 milliméter alatt) az Észak-Dunántúlon eső, ónos eső, a középső-északi országrészben (Pest, Nógrád és környezete) ónos eső, havas eső valószínű. Kis mennyiségű ónos csapadék, fagyott eső késő este keletebbre is lehetséges (az Alföld középső tájain, az Északi-középhegység középső részén). Az északkeleti megyékben késő este kisebb havazás, hószállingózás valószínű, de többnyire 1-2 centiméternél kisebb mennyiségben.

A rendőrség honlapján felhívta a figyelmet, hogy eső, ónos eső, fagyott eső, havas eső miatt lefagyott útburkolatokra, csúszós útszakaszokra kell számítani. A csúszóssá vált útszakaszok miatt már péntek este több baleset történt - írták.

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ne add fel az álmaidat. ..
2025.12.28
Nézze meg a videót! ..
2025.12.28
Csütörtökön rendkívüli eset történt a tátrai villamosvasúton, amelynek következtében kb. másfél....
2025.12.28
Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós....
2025.12.28
Az autókban számos olyan apró funkció rejlik, amelyek a kényelmet és a biztonságot szolgálják,....
2025.12.28
A CUPRA újra a határokat feszegeti a nagy teljesítményű design világában: visszatér a legendás,....
2025.12.28
Elkezdődött a visszaszámlálás, hamarosan az utakon a Volkswagen ID. Polo! - írja Facebook-oldalán a....
2025.12.28
Szombat este Leondingban (Linz-járás) a B1-es autóúton egy gyorshajtót kaptak el, aki majdnem 100....
2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....