próbaút

Simán tudja az ígért hatótávot az új Peugeot E-3008

2024.07.27.

Június végén mutatkozott be a hazai újságíróknak az új Peugeot E-3008, a már indulásként elektromos hajtásra tervezett modell, amely azért hibridben is elérhető. A sajtóeseményen lehetőség nyílt tesztvezetésre is.

Először Bálint Zsófia prezentált az újságíróknak Nagykovácsiban, a gyönyörűen felújított, exkluzív helyszínnek bizonyuló Teleki-Tisza Kastélyban. A márkaigazgató hangsúlyozta, a Peugeot célja, hogy 2025-re az európai márkák közül a legszélesebb elektromos választékával rendelkezzen, illetve arra törekszik, hogy jövőre már minden modellje elektromos vagy hibrid változatban is elérhető legyen.

A sajtóeseményen Mocsai Zoltán marketingvezető mutatta be az új E-3008-at. Kiemelte egyebek között az új Peugeot Panoramic i-Cockpit látványos 21”-os lebegő panoráma-képernyőjét, a német orvosok és terapeuták által ajánlott, gerincproblémákat javító első üléseket, valamint a hatékony és egészséges utastérszellőzést.

A tesztvezetésen portálunk először a hibridhajtással szerelt 3008-as modellt futtatta meg – erről itt írtunk –, majd került egyet a teljesen elektromos változattal is Nagykovácsi környékén. A rendelkezésre álló fél órába természetesen sok minden nem fért bele, de azért ízelítőt kaptunk a Peugeot elektromos jövőképéből.

Első beülésre minden működött, kézre állt, magától értetődő volt. Igazából nem nagyon kellett keresni semmit, kézre állt a kis kormány, felette jól látható és olvasható volt a lebegő panoráma-képernyő, a kormányon is hibátlanul működtek az érintésérzékeny gombok. Ahogy a műszerfal közepén elhelyezkedő i-Toggle kapcsolók is. Ezek könnyen testre szabható érintésérzékeny gombok, amelyek gyors hozzáférést biztosítanak a felhasználó által beprogramozott 10 leginkább használt funkcióhoz: kedvenc kapcsolat hívása, célravezetés indítása egy gyakori úti cél felé, kedvenc rádióállomás beállítása, a légkondicionáló ideális hőmérsékletének beállítása stb.

Az E-3008 az első olyan modell, amely a Stellantis vadonatúj STLA Medium platformjára épült. Az elsődleges cél a tiszta elektromos autózás volt, olyannyira, hogy az akkupakk alvázmerevítőként is funkciónál. A „Next-Level” Peugeot E-3008-at kizárólag a franciaországi Sochaux-ban gyártják.

Az új E-3008 fastback SUV egyszerre dinamikus és áramvonalas (Cx = 0,28) sziluettjével az elegancia, a hatékonyság és a jó helykínálat megtestesítője. A 4,54 méter hosszú, 1,89 széles és 1,64 méter magas autó szép lett, látványos elölnézettel és nagymacska karmolás nyomokkal, valamint bátran lecsapott hátsó résszel. Az új első lámpatestek és a karosszéria színében játszó hűtőrács nem válnak el élesen az új Peugeot-embléma köré szerveződő orr-rész többi elemétől.

A beltér is tetszetős, igényes anyagokkal, korrekt illesztésekkel, külön dicséretet érdemelnek a felületek jelentős részét borító feszes szövetek. Ez a könyöklőn külön is praktikus, már ha nem koszolódik majd el idővel. Az új E-3008 utasterében 17 különböző tárolóhely van, ezek űrtartalma összesen kb. 34 liter. Ide tartozik többek között a középkonzolon könnyen elérhető vezeték nélküli indukciós telefontöltő, a középső könyöklő alatti hűtött tárolórekesz, a tetőkonzolban található szemüvegtároló, a pohártartók és a kesztyűtartó is. A kalaptartó alatt mért 520 literes hasznos térfogatával az új E-3008 csomagtartója ugyanolyan tágas, mint elődjéé.

A modell valamennyi változata LED-es fényszórókkal van felszerelve. Az E-3008 GT változatán szériafelszerelés a Peugeot Pixel LED technológia, amely automatikusan a forgalmi viszonyokhoz igazítja a fénysugarat, és így a többi közlekedő zavarása nélkül folyamatosan optimális megvilágításról gondoskodik. Ezt a verőfényes időnek köszönhetően természetesen nem tesztelhettük a próbaúton.

A Peugeot modellválasztékában először az első ülések adaptív oldaltámaszokkal is rendelkezhetnek, amelyek elektromosan felfújódnak vagy leeresztenek, hogy tökéletesen alkalmazkodjanak a vezető és a mellete helyet foglaló utas testalkatához. Az egészséges utastéri levegő biztosítása érdekében az új E-3008 AQS (Air Quality System) rendszerrel van felszerelve, amely folyamatosan ellenőrzi a befújt levegő minőségét, és szükség esetén automatikusan bekapcsolja a belső levegő keringtetés funkciót. GT szinten ezen felül a szennyező gázokat és részecskéket kiszűrő opciós Clean Cabin légkezelő rendszer is kérhető.

A vezető négy üzemmód közül választhat. Ezek lehetővé teszik, hogy az E-3008 teljesítménye minél inkább a vezető kívánságaihoz és/vagy a forgalmi viszonyokhoz igazodjon. A normál és az Eco üzemmód után jön a Sport, amikor a szervokormány, a gázpedál és a sebességváltó speciális beállításainak köszönhetően dinamikusabb a vezetési élmény. A negyedik a 4WD üzemmód 135 km/h sebességig érhető el és csúszós úton (hó, sár stb.) a rendelkezésre álló teljesítményt elosztja a négy kerék között.

A vezetéstámogató rendszerek széles tárházából az aktív sávtartást tudtuk igazából kipróbálni, amit rendben is találtunk. Hasznos az állóra fékező (Stop & Go) funkcióval ellátott adaptív sebességtartó automatika és a félautomata sávváltás is. Utóbbi a járművezető kívánságára sávot vált helyette. Elég bekapcsolni az irányjelzőt és megnyomni a kormányon lévő OK gombot, és a rendszer máris a kívánt sávba kormányozza az autót.

A modellválaszték az egyszerűség kedvéért két felszereltségi szintből (Allure és GT), 3 opciós csomagból és három elektromos motorból áll:

- 525 km hatótáv, kétkerék-meghajtás, 210 LE/157 kW

- kétmotoros változat 525 km hatótávval, négykerék-meghajtással, 320 LE/240 kW

- nagy hatótáv (700 km), kétkerék-meghajtás, 230 LE/170 kW.

A nagyfeszültségű akkumulátor háromféle változatban áll rendelkezésre (hatótáv WLTP ciklus szerinti, jóváhagyásra váró értékek):

•    525 km hatótáv (kétkerék-meghajtás): 73 kWh

•    kétmotoros változat 525 km hatótávval: 73 kWh

•    nagy hatótávú 700 km változat (kétkerék-meghajtás): 98 kWh.

Az általunk próbált modell a 73 kWh kapacitású akkumulátorral rendelkezett, 525 kilométeres gyári hatótávval, Ezt nagy valószínűséggel tudja is, hiszen amikor kiszálltunk a tesztautóból, a fedélzeti számítógép 82 százalékos akkutöltöttséget és 431 megtehető kilométert jelzett. Pedig a kollégák próbálgatták előttünk, bizonyára rá is gyorsítottak néha „padlógázzal”, igaz, folyamatos száguldásra sem az út-, sem a forgalmi viszonyok nem adtak igazán lehetőséget a rövid próbaúton.

Az általunk próbált 2,1 tonnás menetkész tömegű autó 8,7 másodperc alatt gyorsul százra a gyári adatok szerint, a 210 lóerős motor maximális forgatónyomatéka 343 Nm. A prospektus 13,9 kWh / 100 kilométeres energia-felhasználást ír vegyes üzemmódban a WLTP szerint.

Az akkumulátorra – 70%-os töltőkapacitás erejéig – 8 évre (vagy 160 000 km-re) szóló garancia vonatkozik. A váltakozó áramú töltéshez kétféle fedélzeti töltő áll rendelkezésre. A szériában kínált 11 kW-os háromfázisú és az opciós 22 kW-os töltő valamennyi felhasználási célhoz és töltőeszközhöz megfelel. A szupertöltőkön keresztül történő egyenáramú „tankoláshoz” az új E-3008 Mode 4 aljzata akár 160 kW teljesítmény fogadására is képes. Ezzel a sztenderd hatótávú E-3008 akkumulátora 20%-ról 80%-ra 30 perc alatt tölthető fel. 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.10
A Datahouse adatai szerint 2024-ben 146 ezer 393 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek....
2025.01.10
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.10
Meghúzta a kocsija oldalát? Vagy valaki pusztán „brahiból” összekarcolta az autóját egy kulccsal?....
2025.01.10
Egy moldovai állampolgárságú férfit gyanúsít a rendőrség annak a vasárnapi balesetnek az okozásával....
2025.01.10
Az új autóban debütál a Volvo következő generációs SPA3 modulja, amely a vállalat eddigi....
2025.01.10
Csökkentek a Mercedes-Benz eladásai tavaly, elsősorban a mintegy negyedével kevesebb eladott....
2025.01.10
Túl vagyunk az Év Autója-szavazáson, megvan a 2025-ös nyertes, úgy hívják: Renault 5. És persze a....
2025.01.10
Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében....
2025.01.10
A VDA logisztikai bizottságának elnöke, Simon Motter, a Volkswagen Group Logistics vezetője....
2025.01.10
Egy 27 éves nő és hároméves gyermeke életét veszítette, miután egy személyautó elgázolta őket a 3-....