SEAT

A SEAT tíz rajongója láthatta először a Tarracót

2018.07.30.

A SEAT Tarracóval , amelyet szeptember 18-án Tarragonában mutatnak be a nagyközönségnek, a cég újabb modellel bővíti mindeddig  legnagyobb termék offenzíváját.

A SEAT úgy döntött, hogy a márka több országból meghívott tíz rajongójának lehetővé teszi, hogy először láthassa legújabb modelljét, a SEAT Tarraco-t. Az Egyesült Királyságból, Franciaországból, Olaszországból, Németországból és Spanyolországból érkezett rajongóknak röviddel a nemzetközi bemutató előtt volt lehetőségük megcsodálni a márka harmadik szabadidő-autóját.

A Tarraco, Tarragona város nevének latin változata, az első olyan SEAT modell név, amelyet össznépi szavazással választottak ki, és amelynek végső szakaszában, a #SEATseekingName kezdeményezésben 146 ezer személy vett részt.

A SEAT Tarracóval , amelyet szeptember 18-án Tarragonában mutatnak be a nagyközönségnek, a cég újabb modellel bővíti mindeddig  legnagyobb termék offenzíváját. Ezzel a szabadidő-autók (SUV) kínálatát – amely eddig az Atecából és az Aronából állt – most egy nagyméretű, akár hét ülőhelyes modellel teljesíti ki.

A termék offenzíva 2016-ban az Ateca piacra kerülésével indult, majd 2017-ben a Leon megújításával, az ötödik nemzedékhez tartozó Ibiza és az új Arona crossover  bevezetésével folytatódott. A SEAT Tarraco-t a tervek szerint az idei év végén vezetik be a piacra.  

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.10
A Datahouse adatai szerint 2024-ben 146 ezer 393 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek....
2025.01.10
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.10
Meghúzta a kocsija oldalát? Vagy valaki pusztán „brahiból” összekarcolta az autóját egy kulccsal?....
2025.01.10
Egy moldovai állampolgárságú férfit gyanúsít a rendőrség annak a vasárnapi balesetnek az okozásával....
2025.01.10
Az új autóban debütál a Volvo következő generációs SPA3 modulja, amely a vállalat eddigi....
2025.01.10
Csökkentek a Mercedes-Benz eladásai tavaly, elsősorban a mintegy negyedével kevesebb eladott....
2025.01.10
Túl vagyunk az Év Autója-szavazáson, megvan a 2025-ös nyertes, úgy hívják: Renault 5. És persze a....
2025.01.10
Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében....
2025.01.10
A VDA logisztikai bizottságának elnöke, Simon Motter, a Volkswagen Group Logistics vezetője....
2025.01.10
Egy 27 éves nő és hároméves gyermeke életét veszítette, miután egy személyautó elgázolta őket a 3-....