Scania

A Scania nyerte el a 2020-as Latin-Amerikai Év Tehergépkocsija díjat

2019.10.25.

A Scania új tehergépkocsi-generációját választották meg a 2020-as LatinAmerikai Év Tehergépkocsijának. A szavazást végző zsűri 15 Brazíliából, Argentínából, Chiléből és Peruból származó haszonjárműves szerkesztőből, illetve szakújságíróból állt. A díjat a Latin-Amerikában legnagyobbnak számító Fenatran fuvarozási szakkiállításon adták át. 

„Amióta az idei év elején Latin-Amerikában bevezettük a Scania új tehergépkocsigenerációját, az itteni ügyfeleink is pontosan ugyanakkora lelkesedést mutatnak iránta, mint amekkorát korábban Európában tapasztaltunk” – mondta Christopher Podgorski, a Scania Latin America elnök-vezérigazgatója. „Az új tehergépkocsik már bizonyították kiválóságukat, többek között az üzemanyag-takarékosság terén, ezáltal egyszerre fokozzák a fuvarozás gazdaságosságát és segítenek felvenni a harcot a klímaváltozás kihívásaival szemben.” 
 
 
Az igen elismert Nemzetközi Év Tehergépkocsija díj szabályaival megegyezően a latin-amerikai díjra is a piacra a megelőző 12 hónapban bevezetett teherautók nevezhetők be. A zsűri az alapján szavaz, hogy melyik tehergépkocsi járul hozzá legjobban a közúti fuvarozás hatékonyságának javításához. Számos fontos szempontot figyelembe vesznek, mint például a műszaki újításokat, a kényelmet, a biztonságot, a vezethetőséget, az üzemanyag-takarékosságot, a környezetvédelmi lábnyomot és a teljes üzemeltetési gazdaságosságot. 
Az új generációs Scania tehergépkocsik korábban elnyerték a 2017-es Nemzetközi Év Tehergépkocsija díjat, amikor megjelentek Európában. A most először kiosztott Latin-Amerikai Év Tehergépkocsija díjra a Scania, a Volvo, az IVECO és a Volkswagen teherautóit nevezték be. 
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Halálosan láthatatlan: Az ÖAMTC – Osztrák Autóklub -  riasztást adott ki a silány minőségű....
2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..