WRC

Rovanperä még vezet Horvát-ralin, de Tänak ott lohol a nyakában

2022.04.24.

Az eseménydús Horvát-rali a második napon sem hazudtolta meg magát, volt baleset, tűz, köd, eső, és napsütés is a Zágráb központú versenyen.

Miután a pénteki nyitónapon nyolcból hat gyorsaságit megnyert, Rovanperä a második napot 83,3 mp-es előnnyel kezdte. A pénteket jellemző eső után a négy szombat délelőtti szakaszból hármon szárazabb volt az idő, de a toyotás finn kedvezőtlenebb pozícióba került azáltal, hogy utolsóként kellett rajtolnia (az összetett vezetés miatt), és több szennyeződéssel, sárfelhordással kellett megküzdenie az úton, mint az előtte futóknak.

A szombati nap igazi kihívását azonban a délelőtt harmadik szakasza, a Platak jelentette: az új, tavaly nem használt gyorsasági Fiume környékén, az Adriai-tenger partjához közel, egy síparadicsomnál jelölték ki, amelyet szombaton heves esőzés és sűrű köd sújtott. Rovanperä döntése, hogy négy esőgumit vett a reggeli négy szakaszra – amikor a legtöbben csak kettőt –, úgy tűnt, kifizetődő lesz ilyen alattomos körülmények között. A gyorsasági nagy részét azonban felniről levált bal első abronccsal kellett vezetnie, így a legközelebbi rivális, Ott Tänak (az egyetlen másik pilóta szintén négy esőgumival) 54,5 másodperccel csökkentette a lemaradását Rovanperähoz képest, de a finn így is megőrizte a vezetést, de már csak 18,2 másodperccel.

 

A plataki szakaszon odáig fajultak a körülmények, hogy biztonsági okokból törölték a délutáni ismétlést. Rovanperä azonban remekül teljesített a nap hátralévő szakaszain, az utolsón egy fölényes, 5,1 másodperces szakaszgyőzelmet is szerzett, és a nap végére 19,9 másodpercre növelte előnyét a délután váltóproblémákkal küzdő Tänakkal szemben.

„Nehéz reggel volt, nem az, amit reméltünk. Nem tudom, hogyan veszítettük el azt a gumit, de ez nagyon korai szakaszban történt, így elég sok időt veszítettünk Platakon. Ez kicsit megnehezítette a dolgunkat, de úgy gondolom, hogy elég jól sikerült megoldanunk a napot, nem hibáztunk, következetesek voltunk, és visszanyertük az idő egy részét a nap végén. Az utolsó szakasz teljesen tiszta állapotban volt, így végre keményen tudtam nyomni a gázt. Igyekeztem a lehető leggyorsabb lenni, jó volt, hogy egy kicsit nagyobb különbséget alakítottunk ki. A holnapi nap hosszú és trükkös lesz, de a legjobbunkat fogjuk nyújtani” – nyilatkozta Rovanperä, aki az idei második győzelmére hajt.

Tänak nem érezte magát kényelmesen a Hyundai-ban délután, de azt mondta, nem adja fel a küzdelmet vasárnap sem, bár akkor már csak négy szakaszt rendeznek. A szombat délelőtti esős-ködös Platak gyorsasági az észt szerint jó ébresztő volt: „ilyen körülmények között nem törődik az ember az idővel, csak örül, hogy túléli. Olyan volt, mint egy másik hely a világon. Ma délután nem volt olyan jó érzésem, hogy tényleg a határokat feszegessem” – mondta.

Craig Breen (Ford) és Thierry Neuville (Hyundai) 4,9 másodperc különbséggel zárták a szombati küzdelmet a harmadik dobogós helyért, csaknem egy perccel lemaradva Tänak mögött. Breen kicsúszott egy hajtűkanyarban a Ford Pumájával, míg Neuville viharos hétvégéje még több fordulatot vett: a pénteki generátorhiba miatti késésnek köszönhetően eleve kapott már 40 másodpercet, amit egy egyperces büntetés tetézett az éjszakai gyorshajtásért, amivel a második helyről a negyedik helyre került. A belga i20 N-jét ma reggel a szerelőknek kellett betolni, és sajnos 10 másodperces büntetés járt az újabb késésért.

A nap közben Neuville remekül vezetett, és majdnem 40 mp-et hozott Breenen, így még van esélye dobogóra állni, főleg, hogy mögötte tisztes távolságban, 49,9 mp-re van Elfyn Evans. A tavaly a Horvát-rali győzelemről 0,6 másodperccel lemaradó toyotás walesi megnyerte a szombati nyitó gyorsaságit a GR Yarisszal, de a többin nem volt hajlandó kockáztatni, mert az idei első pontszerzésére készül.

Kacuta Takamoto a hatodik helyen áll. A japán pilóta is kapott defektet és el is fékezett egy-két kanyart, végül majdnem 3 perc 40 másodperccel maradt le Evanstől. Oliver Solberg a szombati nyitó szakaszon az ötödik helyről esett ki, amikor egy gyors bal-jobb kombinációban, nagy tempóval kicsúszott a Hyundai i20 N-jével, és az autó farával egy fának ütközött. Utána törölték a szakaszt, mivel a kigyulladt a fű a forró kipufogótól, és a tűzoltóknak kellett beavatkoznia. Esapekka Lappi szombaton visszatért, miután pénteken egy sziklának ütközött a Toyota GR Yarisszal és kiesett. A finn elsőként rajtolva szombaton három gyorsaságit is megnyert.

A vasárnapi Zágrábtól északra két szakaszt teljesít a mezőny kétszer, az össztáv 54,48 km lesz. A záró szakasz a Power Stage, amelyen bónuszpontokat kap a legjobb 5 helyezett.

Az állás szombat este:

1. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1) 2h14m54.5s

2. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1) +19.9s

3. Craig Breen/Paul Nagle (Ford Puma Rally1) +1m13.4s

4. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +1m18.3s

5. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +2m08.2s

6. Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +5m47.7s

7. Yohan Rossel/Valentin Sarreaud (Citroën C3 Rally2) +8m24.6s

8. Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Škoda Fabia Rally2 evo) +8m59.7s

9. Kajetan Kajetanowicz/Maciej Szczepaniak (Škoda Fabia Rally2 evo) +9m15.5s

10. Emil Lindholm/Reeta Hämäläinen (Škoda Fabia Rally2 evo) +9m49.3s

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..
2025.02.10
Halálosan láthatatlan: Az ÖAMTC – Osztrák Autóklub -  riasztást adott ki a silány minőségű....
2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....