Forma-1
Ahogy várható volt, a két Mercedes között dőlt el a pole pozíció sorsa Interlagosban is. Az idénre újraaszfaltozott pályán szoros verseny alakult ki az első rajtkockáért: a Q3-ban az első gyors körök után is csak 29 ezredmásodperc választotta el a két Mercedest egymástól, de már ekkor is Rosberg javára billent a mérleg.
A második gyors körével Hamilton ugyan átmenetileg át tudta venni a vezetést, de pár másodperccel később, a brit mögött autózó Rosberg ismét a tabella élére ugrott, és idei 10. pole pozícióját szerezte meg.
Csak a Williams autók tudták megközelíteni a két Ezüst Nyilat, a harmadik helyet a hazai pályán szereplő Felipe Massa szerezte meg, akinek egyébként korábban három pole pozíciót is szerzett ezen a pályán. A brazil elmondása szerint nem hozott ki mindent az autójából - a második próbálkozásában nem is tudott javítani - azonban azt ő is elismerte, hogy a Mercedesek ellen csak egy teljesen tökéletes körrel lett volna hajszálnyi esélye.
Ötödik helyen végzett Jenson Button a McLarennel, a 2009-es világbajnok a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt előzte meg, a különbség mindössze 8 ezredmásodperc lett közöttük. A másik McLarennel Kevin Magnussen lesz a hetedik, a dán újonc ezzel közvetlenül a Q3-ban mindössze egy gyors kört teljesítő Fernano Alonso elé került. Daniel Ricciardo ezúttal magához képest gyengén szerepelt, csak a kilencedik lett, rajta kívül még Kimi Räikkönen fért be a legjobb tízbe.
Rajtsorrend:
1 |
Nico Rosberg |
Mercedes |
1:10.023s |
- |
2 |
Lewis Hamilton |
Mercedes |
1:10.056s |
0.033s |
3 |
Felipe Massa |
Williams/Mercedes |
1:10.247s |
0.224s |
4 |
Valtteri Bottas |
Williams/Mercedes |
1:10.305s |
0.282s |
5 |
Jenson Button |
McLaren/Mercedes |
1:10.930s |
0.907s |
6 |
Sebastian Vettel |
Red Bull/Renault |
1:10.938s |
0.915s |
7 |
Kevin Magnussen |
McLaren/Mercedes |
1:10.969s |
0.946s |
8 |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1:10.977s |
0.954s |
9 |
Daniel Ricciardo |
Red Bull/Renault |
1:11.075s |
1.052s |
10 |
Kimi Räikkonen |
Ferrari |
1:11.099s |
1.076s |
11 |
Esteban Gutiérrez |
Sauber/Ferrari |
1:11.591s |
- |
12 |
Nico Hülkenberg |
Force India/Mercedes |
1:11.976s |
- |
13 |
Adrian Sutil |
Sauber/Ferrari |
1:12.099s |
- |
14 |
Romain Grosjean |
Lotus/Renault |
1:12.037s |
- |
15 |
Jean-Eric Vergne |
Toro Rosso/Renault |
1:12.040s |
- |
16 |
Pastor Maldonado |
Lotus/Renault |
1:12.233s |
- |
17 |
Daniil Kvyat |
Toro Rosso/Renault |
- |
- |
18 |
Sergio Pérez |
Force India/Mercedes |
1:12.076s |
- |