Volkswagen

Romlottak a Volkswagen Csoport eredménymutatói

2024.10.31.

A harmadik negyedévben és az első kilenc hónapban gyenge eredményeket ért el a konszern a szerdán publikált jelentése alapján. A pénzügyi igazgató szerint az eredményadatok a költségcsökkentés és hatékonyságnövelés szükségességét támasztják alá.

A Volkswagen Csoport az idei harmadik negyedévben 2,176 millió járművet szállított le megrendelőinek, 7,1 százalékkal kevesebbet, mint 2023 harmadik negyedévében. Az év első kilenc hónapjában 6,524 millió járművet szállított ki a konszern, 2,8 százalékkal kevesebbet az előző év azonos periódusában kiszállítottnál.

A harmadik negyedéves értékesítési árbevétel éves bázison 0,5 százalékkal 78,478 milliárd euróra csökkent. Az év első három negyedévében 237,279 milliárd euró árbevételre tett szert a konszern, 0,9 százalékkal többre az egy évvel korábbinál.

A harmadik negyedéves működési eredmény 41,7 százalékkal csökkent 2,855 milliárd euróra, az első kilenc havi pedig 20,5 százalékkal csökkent 12,907 milliárd euróra.

A bevételarányos jövedelmezőség a harmadik negyedévben 3,6 százalék volt a 2023 harmadik negyedévi 6,2 százalék után, az első kilenc hónapban pedig 5,4 százalék az előző évi 6,9 százalék után.

A konszern a harmadik negyedévben 1,576 milliárd euró nettó nyereséget könyvelt el, 63,7 százalékkal kisebbet az egy évvel korábbinál, az első kilenc hónapban pedig 8,917 milliárd eurót, 30,7 százalékkal kisebbet a 2023 első kilenc havinál.

„Kilenc havi eredményeink a kihívásokkal teli piaci környezetet tükrözik, és kiemelik a csoporton belül elindított teljesítményprogramok megvalósításának fontosságát. A Volkswagen márka kilenc hónap után mindössze két százalékos működési árrést jelentett. Ez rávilágít a jelentős költségcsökkentés és hatékonyságnövelés sürgős szükségességére" - kommentálta a szerdán publikált jelentést Arno Antlitz, a Volkswagen Csoport pénzügyi és operatív igazgatója.

A Volkswagen Csoport 9 millió körüli jármű kiszállítását tervezi az idei egész évben a 2023-as 9,24 millió után. Az éves tervezett értékesítési árbevétel 320 milliárd euró körül lehet a tavalyi 322,3 milliárd euró után.

Az éves működési eredmény 18 milliárd eurót érhet el 5,6 százalékos bevételarányos jövedelmezőség mellett a konszern idei éves előirányzata szerint.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.13
A Toyota és leányvállalata, a Daihatsu, valamint az utóbbi években a Toyota Csoporttal több....
2025.02.13
A DS Automobiles is új főnököt kapott.  ..
2025.02.13
Megnézték a Használtautó.hu-nál, hogy 2023 és 2024 között miként alakult a kínai autómárkák közötti....
2025.02.13
21 éve gyártásban lévő, elpusztíthatatlan igáslovat vett kezelésbe Modellista. ..
2025.02.13
Lovaskocsival, majd utánfutóval ment vasakat lopni egy tanyáról egy tolvaj, akit aztán a üldözőbe....
2025.02.13
Filmforgatás miatt a hétvégén lezárják a Lánchidat, illetve a pesti alsó rakpartot az Eötvös tér és....
2025.02.13
Hogyan működik és mikortól kell beszerelni az alkoholzárat? ..
2025.02.13
A 4628-as út 16-os kilométerénél történt a baleset, Mezőhék és Mezőtúr között – jelentette az....
2025.02.13
Az új Volvo EX30 Cross Country egy olyan, aszfalton és terepen egyaránt otthonosan mozgó jármű,....
2025.02.13
A MotoGP 2025-ös idénye egy rendkívül látványos, innovatív hétvégével veszi kezdetét: a kétkerekű....