Scania

Ritka teherautóra bukkant a Scania-rajongó

2017.10.25.

A teherautó-rajongó John nyomozásba kezdett, hogy megtaláljon és beszerezzen egy ritka veterán Scania 141-es tehergépkocsit.

Sok embernek a nyugdíjas lét a jól megérdemelt pihenés időszaka a munkával töltött stresszes és megterhelő évek után. Azonban a veterán Scania tehergépkocsikért rajongó John Thompson számára, aki nyolc évvel ezelőtt ment nyugdíjba egy ír fuvarozócég tulajdonosaként, a nyugdíjazás azt jelentette, hogy végre lesz ideje nyomozásba kezdeni: hogy teljesen átadhassa magát hobbijának, ami nem más, mint a veterán Scania 141-es tehergépkocsik felkutatása, majd megvásárlása és restaurálása.



John rajongása a Scania 141-esek iránt szakmai pályafutásának kezdetéig nyúlik vissza, amikor gyári képzésben részesített szerelőként dolgozott egy otthonához közeli Scania márkakereskedésben Larne városában, Észak-Írországban. - Nagyjából 20 vagy 21 éves lehettem, és ez egy meghatározó időszak volt számomra – emlékezett vissza. „Akkoriban a Scania 141 volt a Scania zászlóshajója, én pedig nagyon élveztem ezeken dolgozni a műhelyben. Az emlékek megmaradtak, így ma tagja vagyok egy írországi veterán 141-es klubnak.”

Egy ritka tehergépkocsi felkutatása

Az évek során John begyűjtött Scania 141-es billencseket és más teherautókat a típusból, de volt egy veterán tehergépkocsi, amely különösen felkeltette a figyelmét. - Elkezdtem kutatni egy kicsit, és azt találtam, hogy az 1980-as évek elején a Scania jobbkormányos 6x4-eseket exportált Új-Zélandra, ahol ellátták ezeket egy második kormányzott tengellyel, így négytengelyesekké váltak. Ezt azért csinálták, mert Új-Zélandon kicsi a megengedett tengelyterhelés, így a legtöbb jármű négytengelyes - emlékezett vissza.



Ezekből a különlegesen átalakított gépekből tíznél is kevesebb épült, ugyanis túl drágák és nehezek voltak ahhoz, hogy versenyre kelhessenek a többi márkával az új-zélandi piacon. Három évtizeddel később Johnnak hétévnyi nyomozásába került, hogy találjon egy ritka veterán Scania 141-est Új-Zélandon a kívánt specifikációval. Annyira izgalomba jött, hogy egy fotó és az eladó elmondásai alapján látatlanban, telefonon keresztül megvásárolta. De ez még csak a folyamat kezdete volt.

Keresztülutaztatni a világon egy veterán Scaniát

- Azt gondoltam magamban: Hogyan fogom ezt valaha is hazajuttatni?! – mondta John, ami jogos kérdés volt, tekintettel a teherautó méreteire és az Új-Zélandot Észak-Írországtól elválasztó 18 ezer kilométerre. Végül talált egy Japánba tartó hajót, amely út közben lerakta Szingapúrban a teherautót. Majd egy másik fuvarozó elvitte a Scania 141-est az angliai Bristol kikötőjébe, így ennek a hosszú és masszív járműnek a szállítása több mint 10 ezer angol fontjába került. Majd innen elvezették Larne városába. Mindez mégis megérte neki.



Amikor megérkezett a depóba, és először megláttam, nem voltam csalódott – mondta John. Azonban a nyomozómunka itt még nem ért véget. John talált egy fotót a 141-es tehergépkocsiról, amin vadonatúj volt, így újrafényezték az eredeti színeire és dekorációjára, még a Sundowner nevet is felfestették, amit első tulajdonosa adott a járműnek (a ’sundowner’ kifejezés az új-zélandi szlengben naplopó csavargót jelent).

Lenyűgözi a tömegeket a teherautó-kiállításokon

Egy kis munkát követően a Scania 141-es átment a brit kötelező műszaki vizsgán, így manapság teherautó-kiállításokra jár keresztbe kasul Nagy-Britanniában és Írországban, beleértve a Convoy in the Park (Konvoj a parkban) fesztivált, amelyet Angliában tartanak júliusban. - Nagy örömet jelent nekem, amikor elviszem a teherautót a kiállításokra, bezárom és kiteszek egy táblát, amely elmeséli a jármű történetét. Majd körbejárok a kiállítási területen, és visszamegyek megnézni, ahogy az emberek körbejárják és lefotózzák – mondta John.



A teherautó-nyomozónk most azon dolgozik, hogy megtalálja a többi új-zélandi Scania 141-est is. Nemrég még a Scaniától is kapott egy kis segítséget, amikor a vállalat rendelkezésére bocsátotta az eredeti kiszállítások értékesítési nyilvántartását. Ha többet is sikerül felkutatnia ezek közül, akkor minden bizonnyal igen iriggyé teszi majd a többi srácot a 141-tulajdonosok klubjában!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....