Forma-1 Magyar Nagydíj

Ricciardo nyerte az év legjobb versenyét, a Magyar Nagydíjat

2014.07.27.

Sok előzés, eső és több safety car periódus tette hihetetlenül izgalmassá a 29. Magyar Nagydíjat, amelyen végül Daniel Ricciardo nyert Fernando Alonso és a bokszból indult Lewis Hamilton előtt.

Vasárnap 67 ezren, az egész hétvégén 169 ezres látogattak ki a Hungaroringre, hogy élőben nézzék meg a Magyar Nagydíj eseményeit. Ezek a számok jelentősen elmaradnak a tavalyi rekordtól (99, illetve 249 ezer fő), a múlt hétvégi Német Nagydíjnál nézőszámainál azonban jóval nagyobbak így is. a verseny előtt egy zivatar ért Mogyoródra, és meg is öntözte a pályát, de a kezdésre már elállt az eső.

Daniel Ricciardo az utolsó körökben előzte meg Lewis Hamiltont a 2-es kanyarban kívülről, Fernando Alonsót pedig az 1-es kanyarban belülről, és állt az élre ismételten és immár véglegesen. A Red Bull ausztrál versenyzője ezzel megszerezte karrierje második győzelmét, (az elsőt még a Kanadai Nagydíjon gyűjtötte be), ráadásul úgy, hogy korábban a Hungaroringen még pontot sem szerzett. „Legalább olyan jó érzés, mint az első győzelmem, igazán. Az első safety car periódus az előnyünkre vált, de a második már nem, ennek ellenére odaértem a végén az élmezőnybe, ahol előznöm kellett, ami szórakoztató volt. Ma biztos, hogy ünnepelni fogok, aztán még pár napon keresztül, utána meg elmegyek pihenni. Aztán jön majd a szezon második fele, már alig várom, hogy Spába menjünk. Köszönetet kell mondanom a csapatnak, akik lehetővé tették a győzelmeimet” – nyilatkozta a széles mosolyú győztes.

„Volt egy félelmetes időszakom a verseny közepén, amikor pár körön keresztül gyengének éreztem a motort, és a kormányon lévő kapcsolókkal kellett babrálnom. Hamarabb is véget érhetett volna ez a verseny, de végül sikerült célba érnem.”

A verseny utolsó harmadában Alonso állt a legközelebb a győzelemhez, de a Ferrariján lévő lágy gumik nem bírták jól a 32 körös etapot, a végére rettenetesen elkoptak, csak a vezetői tudásának és a Hungaroring előzést nehézzé tévő vonalvezetésének köszönheti, hogy a frissebb közepes gumikon mögötte autózó Lewis Hamiltont maga mögött tudta tartani. Alonso közel járt ahhoz, hogy 24 verseny után ismét győzzön, de arra is büszke lehet, hogy idén már csak ő az egyetlen versenyző, aki minden futamon szerzett pontot.

"Iszonyúan elégedett vagyok, ez eddig egy nagyon nehéz szezon számunkra, ezért a dobogós helyezés ilyenkor mindig egy kellemes meglepetés. Kockáztattunk a győzelem érdekében, és közel is kerültünk hozzá. Büszke vagyok a mai teljesítményemre, a csapatra, és az eredményre. Őrült, zűrzavaros versenyekre van szükségünk ahhoz, hogy a dobogóra állhassunk, ma kihasználtuk a lehetőségeket” – nyilatkozta Alonso.

Hamilton úgy is csökkenteni tudta lemaradását a világbajnoki pontversenyben Nico Rosberghez képest, hogy a bokszból indult, csapattársa viszont az első helyről. Az utolsó körben nagyon kemény csatában verte vissza  frissebb gumikkal támadó Rosberg támadását a 2-es kanyarban, a német kívülről próbálkozott, Hamilton pedig kivezette a pályáról a rázókőre.

A britnek egyáltalán nem indult simán a versenye: a mezőny után eredve már a 2-es kanyarban megpördült a nedves pályán, mert a fékei hidegek voltak a kihagyott felvezető kör miatt. Szerencséjére a Mercedesnek csak az első szárnyának bal széle sérült meg enyhén, így folytatni tudta a versenyt, és remek előzéseket produkálva zárkózott egyre feljebb, egészen a harmadik helyig. „Őrült hétvége volt, nagy köszönet a csapatnak azért, mert ma mindig jókor hívtak ki a bokszba. Fantasztikus volt az autóm, de így is sok pontot vesztettünk ezen a hétvégén. A fékek nagyon hidegek voltak az elején, ki is csúsztam, de vissza tudtam kapaszkodni, és onnan már keményen nyomtam a gázt” – nyilatkozta Hamilton.

Volt egy kritikus szakasza a futamnak, amit egész biztosan hosszú viták közepette fognak megbeszélni a Mercedes egyik zártkörű megbeszélésén: a verseny kétharmadánál Hamilton már tudta, hogy nem fog többet kimenni új gumikért, és ekkor érkezett meg mögé Rosberg,a kiről tudta, hogy ki fog még állni egyszer. A csapat megkérte Hamiltont, hogy engedje el a németet, ő azonban nem engedelmeskedett arra hivatkozva, hogy nincs elég közel hozzá a csapattárs. Mint utólag kiderült, az a pár másodperc, amit itt elvesztette, a végén nagyon hiányzott neki az utolsó körökben, mert kis híján dobogóra állhatott. „Örülök, hogy nem engedelmeskedtem a csapatnak, és, hogy saját fejemre hallgattam. Én magamért küzdök, és nem őérte” – nyilatkozta az esetről Hamilton a Sky televízióban.

„Ugyanabban a versenyben vettünk részt, azért mert neki még ki kellett állnia egyszer, azt nem jelenti azt, hogy nem versenyzünk egymás ellen. Ha elengedtem volna, akkor később visszajött volna. Sokkolt, hogy a csapat arra kért, engedjem el. Nem volt olyan közel, hogy előzhessen, és viszont nem akartam elvenni a gázt, mert akkor időt vesztettem volna Fernandóval és Daniellel szemben” – tette hozzá Hamilton. Rosberg a verseny után azzal védekezett, hogy nem ő kerte az elengedést, hanem a csapat hozta a döntést. Hozzátette, hogy ezt az ügyet egy belső megbeszélésen fogják tisztázni a Mercedesnél.

Rosbergnek azonban nem ez volt a legnagyobb szerencsétlensége a futamon, hanem az első safety car periódus időzítése. A német a versenyt az élről kezdte, és a viszonylag rossz rajtja ellenére is elöl tudott maradni az első kanyarban, aztán körönként két másodpercet adva az üldözőknek jelentős előnyt épített ki kilenc kör alatt. Ekkor azonban Marcus Ericsson összetörte a Caterhamjét a 3-as kanyar kijáratánál, ezért beküldték a safety cart. Rosberg nagy peche az volt, hogy amikor bejött, akkor ő már messze volt a bokszbejárattól, ezért a legtöbb versenyzőnél egy körrel később állt ki a bokszba, és sok helyet vesztett. Hasonlóan járt egyébként az ekkor a második helyen autózó Valtteri Bottas és a harmadik Sebastian Vettel is, egyikük sem tudott a dobogós helyezések közelébe visszajönni. Ricciardo ekkor állt az élre a jobb ritmusú kerékcseréjének köszönhetően, ez volt a győzelem egyik kulcsa.

Ericsson balesete után két körrel, amikor még kint volt a safety car, Romain Grosjean szinte ugyanott törte össze a Lotusát, de a pálya másik oldalán. Ekkor még kint maradt pár körig a safety car, de a magyar pályamunkások gyorsan eltűntették a roncsot és a törmelékeket. 12 körrel később még egy súlyos baleset történt: Sergio Pérez megpördült a célegyenes bejáratánál, és a falhoz csapta a Force Indiát. Pár körrel később ugyanott pördült meg Vettel is, de a négyszeres világbajnok csak súrolta a falat, és nem sérült meg az autója, mindössze pár helyezést vesztett az eset miatt.

A három bokszkiállásos stratégiát követő Rosberg az utolsó kerékcserét követően a hetedik helyen találta magát 14 körrel a vége előtt, de mivel körönként 2-3 másodpercet adott az élen haladó hármasnak, a végére sikerült felzárkóznia hozzájuk. Az eggyel kevesebb bokszkiállással versenyző Hamilton azonban nem sikerült már megelőznie, ezért az előnye három ponttal csökkent az összetettben.

Eredmények:

 1.  Daniel Ricciardo   Red Bull-Renault         1óra53perc05.058s

 2.  Fernando Alonso    Ferrari                       +5.225s

 3.  Lewis Hamilton     Mercedes                      +5.857s

 4.  Nico Rosberg       Mercedes                      +6.361s

 5.  Felipe Massa       Williams-Mercedes            +29.841s

 6.  Kimi Räikkonen     Ferrari                      +31.491s

 7.  Sebastian Vettel   Red Bull-Renault             +40.964s

 8.  Valtteri Bottas    Williams-Mercedes            +41.344s

 9.  Jean-Eric Vergne   Toro Rosso-Renault           +58.527s

10.  Jenson Button      McLaren-Mercedes           +1m07.280s

11.  Adrian Sutil       Sauber-Ferrari             +1m08.169s

12.  Kevin Magnussen    McLaren-Mercedes           +1m18.465s

13.  Pastor Maldonado   Lotus-Renault              +1m24.024s

14.  Daniil Kvyat       Toro Rosso-Renault             -1 lap

15.  Jules Bianchi      Marussia-Ferrari               -1 lap

16.  Max Chilton        Marussia-Ferrari               -1 lap

                                                            

Kiesők:                                                                                     

     Esteban Gutiérrez  Sauber-Ferrari                33. kör

     Kamui Kobajasi    Caterham-Renault              25. kör

     Sergio Pérez       Force India-Mercedes          23. kör

     Nico Hülkenberg    Force India-Mercedes          15. kör

     Romain Grosjean    Lotus-Renault                 11. kör

     Marcus Ericsson    Caterham-Renault               8. kör

 

Egyéni világbajnokság:

 1.  Nico Rosberg       202 pont

 2.  Lewis Hamilton     191

 3.  Daniel Ricciardo   131

 4.  Fernando Alonso    115

 5.  Valtteri Bottas    95

 6.  Sebastian Vettel   88

 7.  Nico Hülkenberg    69

 8.  Jenson Button      60

 9.  Felipe Massa       40

10.  Kevin Magnussen    37

11.  Sergio Pérez       29

12.  Kimi Räikkonen     27

13.  Jean-Eric Vergne   11

14.  Romain Grosjean    8

15.  Daniil Kvyat       6

16.  Jules Bianchi      2

17.  Adrian Sutil       0

18.  Marcus Ericsson    0

19.  Pastor Maldonado   0

20.  Esteban Gutiérrez  0

21.  Max Chilton        0

22.  Kamui Kobajasi    0

 

Konstruktőri világbajnokság:

 1.  Mercedes              393 pont

 2.  Red Bull-Renault        219

 3.  Ferrari               142

 4.  Williams-Mercedes     135

 5.  Force India-Mercedes  98

 6.  McLaren-Mercedes      97

 7.  Toro Rosso-Renault    17

 8.  Lotus-Renault         8

 9.  Marussia-Ferrari      2

10.  Sauber-Ferrari        0

11.  Caterham-Renault      0

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....
2024.05.07
A baleset a Balaton felé vezető oldalon, Szabadbattyánnál akadályozza a forgalmat - máshol is....
2024.05.07
- Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az....