repülés

Repülőgépet kap a brit kormányfő

2015.11.20.

Különrepülőt kap a brit miniszterelnök, mivel a Downing Street szerint ez hosszabb távon olcsóbb megoldás, mint az esetenkénti repülőgépbérlés.

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: A kormány csütörtöki tájékoztatása szerint nem új repülőgépről van szó, hanem a brit királyi légierő (RAF) egyik Airbus A330 Voyager mintájú, légi üzemanyag-utántöltésre kialakított gépét alakítják vissza polgári használatra, egyszeri 10 millió fontos (csaknem 4,5 milliárd forintos) költséggel. A Downing Street számításai szerint ezzel a megoldással évente hozzávetőleg 770 ezer fontot (340 millió forintot) lehet megtakarítani. Egy chartergép igénybe vétele ugyanis óránként átlagosan 6700 fontba, az RAF repülőgépének üzemeltetése ugyanakkor óránként 2 ezer fontba kerül.

David Cameron miniszterelnök szóvivője a BBC-nek csütörtökön elmondta: a repülőgép megmarad az RAF katonaszürke színeiben és ha a kormányfő vagy miniszterei éppen nem használják, akkor továbbra is alkalmazható eredeti feladatára, vagyis a légi utántöltésre. A szóvivő szerint annyi változik, hogy beépítenek 158 ülést és feltörhetetlen kommunikációs rendszert telepítenek a gépre. Az átalakított repülőgépet a királyi család tagjai is használhatják majd. A döntéssel hosszú évek óta húzódó vita ért kompromisszumos véget.

Fotó: Bob Smith

Már több mint egy évtizede, Tony Blair volt munkáspárti miniszterelnök hivatali idejében felmerült, hogy saját használatú repülőgépet kellene beszerezni a brit kormányfő és miniszterei számára annál is inkább, mivel állítólag Nagy-Britannia a hét vezető ipari hatalom csoportjában (G7) az egyetlen ország, ahol nincs külön repülőgép a kormánytagok utaztatására.

A köznyelv annak idején már el is nevezte a tervezett különgépet "Blair Force One"-nak, az amerikai elnök által használt repülőgép, az "Air Force One" mintájára, ám a tervet végül Blair saját pénzügyminisztere - egyben ádáz riválisa és későbbi utódja -, Gordon Brown a költségvetési források szűkösségére hivatkozva sikeresen megfúrta.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....
2025.01.28
A Tokiói Autószalonról és a Dakar Rallyról szólt a január autós szempontból, így kevésbé meglepő,....
2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy nagyon fontos határidő jár le autósoknak....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....