járműgyártó
Szerző: Heimer György
Az amerikai Google techóriással és a viharosan terjeszkedő kínai Geely autógyártó mamutcéggel a jövőbeli lét szempontjából két kulcsfontosságú megállapodást ütött nyélbe a Renault – jelentette be november elején a francia nagyvállalat. A már 2018-ban startolt együttműködés bővítéseként a Google újabb segítséget nyújt a Renault digitális transzformációjához, aminek eredményeként lehetővé válik az újabb modellek távoli (OTA – over the air), minden korábbinál szélesebb körű szoftverfrissítése, újfajta járműszolgáltatások bevezetése előfizetés alapján (on demand), röviden tehát a digitális vívmányok alkalmazása a mobilitás mindenre kiterjedő részletében az autótervezéstől és gyártástól kezdve az értékesítésen át az eladás utáni szolgáltatásokig, a járművek életgörbéjének végéig. Az úgynevezett szoftver definiált jármű (software defined vehicle) kifejlesztését célzó együttműködés értékét nem hozták nyilvánosságra, csupán azt, hogy a Google-kooperáció fejlesztései a 3-4 év múlva megjelenő modellekben köszönnek majd vissza.
Nem kevésbé nagy horderejű, hogy a Geely-vel aláírt megállapodás alapján a két fél egyenlő arányban vegyesvállalatot alapít londoni székhellyel és a költségmegosztás jegyében közös erővel végzik majd a hagyományos belső égésű és hibrid hajtásláncok fejlesztését, gyártását. Az üzlet értékét ebben az esetben sem hozták még nyilvánosságra, de a vállalkozás nagyságát érzékelteti, hogy az abban résztvevő 17 gyártómű, fejlesztési központ gyártókapacitása évente 5 millió hajtáslánc, három kontinensen 19 ezer embert foglalkoztatnak. Mint ismert, a Renault egyesülési formában már korábban összefonódott a Nissan és a Mitsubishi autógyárakkal, hozzá tartozik a Dacia márka is. A kínai Geely már ma is óriáscég: 2010-ben felvásárolta a Volvót, kisebb arányban bevásárolt a versenyautóiról ismert brit Lotus és az Aston Martin cégekben, emellett érdekelt a London Taxi társaságban és nem utolsósorban az idén megszerezte a Samsung Motors részvényeinek 50 százalékát. Mindemellett a Geely az elektromobilitás egyik nagy feltörekvője. Nemrég Budapesten mutatták be az európai exportra szánt Geometry C e-modelljüket, s kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy a kínai elektromos autók meghódítsák az európai autósokat is. A PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló és tanácsadó cég egyik friss tanulmánya szerint 2025-ben, a vén kontinensen már 800 ezer Kínában gyártott autó talál vevőre (bár ennek egy része az ottani gyárakban készült Tesla, BMW, VW lehet).
Az előbbiekben körvonalazott két egyezség szorosan összekapcsolódik a Renault gyökeres átalakulásával. Eszerint a cégcsoport két nagy részre válik szét. Ampere néven egy különálló, új vállalatba csoportosítják az elektromos autók gyártását és az ehhez szükséges szoftverek fejlesztését. Tervek szerint a 10 ezer embert alkalmazó Ampere céget jövő nyáron a párizsi tőzsdére is bevezetik, abban a reményben, hogy a cég papírjai nagy keresletre találnak a befektetők körében. Ígéretek szerint 2030-ig hat e-modellt dobnak piacra, közülük már ismert az új R4, R5, a Megane E-Tech Electric, valamint a Scénic Electric. Az átalakulás másik nagy vonulata, hogy a hagyományos belső égésű és hibrid hajtású modellek gyártását ugyancsak egy külön egységbe vonják össze. A Horse névre keresztelt részleg felel majd a takarékos és alacsony emissziójú Renault, Dacia modellek kibocsátásáért, amibe a Geely-vel közös fejlesztésű hajtásláncok is bekerülnek. A Renault stratégai arra számítanak, hogy az Ampere révén helyt állnak az elektromobilitás versenyében, ugyanakkor a Horse – a Geely-együttműködésből fakadó méretgazdaságosság eredményeként – rentábilisan ki tudja elégíteni a hagyományos járművek iránt várható egyre csökkenő keresletet.