önvezető autó

Rekordösszegért vett meg egy magyar szoftvercéget a Stellantis

2022.12.28.

Rekordösszegért vette meg az aiMotive szoftvercéget a Stellantis, amely többek között az Opel, a Fiat és a Peugeot tulajdonosa - közölte az MTI-vel a Széchenyi Alapok.

A társaság az eddigi talán legsikeresebb magyarországi startup-üzletként ír a tranzakcióról, amelynek a részletei üzleti titoknak minősülnek, de a közlemény szerint az alapkezelő eddigi legnagyobb eredménye. A siker többek között a cég szakszerű fejlesztéseinek is köszönhető - tették hozzá.

Fotó forrása: aimotive.com

Az önvezető technológiákat fejlesztő aiMotive-hoz neves szakmai és pénzügyi befektetők csatlakoztak itthonról és külföldről egyaránt. A Széchenyi Alapok 2020-ban szerzett tulajdonrészt a magyar szoftvercégben, amit további befektetési körök követtek más beruházókkal közösen. Az új tulajdonos azt ígéri, hogy az évek alatt felépített tudásközpont és a világszínvonalú fejlesztői csapat Magyarországon marad, és még bővül is - írták.

Honlapján a Széchenyi Alapok a belföldi tőkepiac legaktívabb befektetőjeként, a magyar vállalatok első számú tőkebefektető partnereként mutatkozik be. Csaknem 155 milliárd forint vagyont kezelnek és több mint 130 befektetéssel rendelkeznek - olvasható az oldalon.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....