személyszállítás

Rekordforgalom várható a taxiscégeknél az ünnepek alatt

2018.12.19.

Rekordokat dönt az utasforgalom a taxitársaságoknál az ünnepek alatt, amikor átlagosan 10-30 százalékkal több a megrendelés - közölték a cégek

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: folyamatosan csúcsforgalom van egész decemberben, már a bevásárlások ideje alatt is. Az előző évek tapasztalata alapján a fuvarszervezők felkészültek a várható csúcsforgalomra. 

A taxi rendelésekor a szokásosnál hosszabb várakozási időre kell készülni, mivel a bevásárlóközpontok környékét nehéz megközelíteni, és az erős dugókban nehéz a haladás. A legtöbb céges rendezvényt is erre az időszakra időzítik. A várakozási idő napszakonként változhat - fejtette ki Metál Zoltán.

Tamás Miklós, a City Taxi elnöke szintén arról tájékoztatott, hogy a forgalom az elmúlt évek tapasztalata alapján már november-decemberben megnövekszik, az ünnepek alatt csúcsforgalom várható. A kollégáik felkészültek az erősebb forgalomra, és azt kérik, hogy ha lehet, több időt hagyjanak a megrendelésre, mert nagyobb kiállási idővel tudják teljesíteni azokat.

A Taxify-nál a karácsonyt megelőző egy hónap forgalmi számai alapján az adventi időszak első hetében harmadával nőtt a forgalom az előző hónaphoz képest. Budapest egyik legérzékenyebb forgalmi időszakában a Taxify mobil applikáció letöltéseinek száma is megugrott, és már elérte a 300 ezret, így további növekedésre számítanak - közölte a társaság.

Az okostelefon-alapú utazásszervező közel 2,5 millió fuvart bonyolított le Budapesten az indulása óta, és idén decemberben már 800 sofőrrel indult neki az ünnepi csúcsforgalomnak - tették hozzá. 

A Taxify idén karácsonyi meglepetéssel kedveskedik az egészségügyi dolgozóknak: a cég tárgyalásokat kezd a fővárosi kórházakkal, és vállalja, hogy karácsonykor és szilveszterkor ingyen szállítják haza, illetve a kórházba az orvosokat és nővéreket, akik szenteste vagy szilveszter estéjén ügyeletben lesznek, vagy onnan térnek haza - írták.(mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....
2025.01.28
A Tokiói Autószalonról és a Dakar Rallyról szólt a január autós szempontból, így kevésbé meglepő,....
2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy nagyon fontos határidő jár le autósoknak....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....