Ford Ranger
A Ford Ranger igazi világautó, a Föld 180 országában árusítják, Thaiföldön gyártják az ázsiai, Dél-Afrikában az afrikai és az európai, Argentínában a dél-amerikai piac számára. A 2015-ös modellévre látványos modellfrissítésen esett át a platós modell, áttervezték az orr-részét és a műszerfalát is. A középkonzol tetején megjelent egy 8 colos érintőképernyő, amelyen a hangfelismerésre is alkalmas SYNC 2 operációs rendszer fut.
Áthangolták a futóművet, hogy kényelmesebbé váljon a rugózás és javuljon az úttartás, a hidraulikus szervokormányt pedig elektromosra cserélték, ami önmagában 3 százalékkal csökkentette a fogyasztást a hidraulikus pumpa elhagyása miatt.
A Ranger háromféle dízelmotorral rendelhető. A 3,2 literes, 200 lóerős, 470 Nm nyomatékú öthengeres Duratorq fogyasztását 18 százalékkal szorították le az új kipufogógáz-visszavezető rendszernek köszönhetően. A 2,2 literes négyhengeres dízelmotor 130 és 160 lóerővel választható, előbbinek 22 százalékkal csökkent a fogyasztása. Hatfokozatú kézi és opcionálisan hatfokozatú automatikus váltót társítanak a motorokhoz. A 4x4-es, felezővel ellátott modellek már akár 3,5 tonnás utánfutót is elhúzhatnak.
Számos vezetéstámogató rendszer lett rendelhető a Rangerhez, megjelent az extralistán a sávtartó, a sávváltásra figyelmeztető rendszer, a radaros tempomat, a ráfutásra figyelmeztető rendszer, a parkoló automatika, a lejtmenet vezérlő, a fékasszisztens, és a keréknyomás-ellenőrző.