siker

Q-Service – Young Car Mechanic autószerelői verseny

2021.10.05.

Magyar győztest avattak az idei nemzetközi döntőben.

A Young Car Mechanic (Fiatal Autószerelő – YCM) az Inter Cars alkatrész- és garázsipari berendezés nagykereskedelmi vállalat nemzetközi autószerelő tanulmányi versenye, amely teljes egészében az Inter Cars szervezésében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, hazai részvétellel immár harmadik alkalommal.

2021-ben egy magyar fiatalember, Ölbei Zsolt nyerte a Lengyelországban augusztusban megrendezett nemzetközi döntőt.

Young Car Mechanic

Az Inter Cars vállalat által lefedett, aktuálisan hét Közép-Kelet európai ország részvételével zajló nemzetközi verseny – ha úgy tetszik – selejtezői az egyes országok által szervezett versenyek, amelyek itthon az Autószerelők Országos Tanulmányi Versenyével (AOTV) valósulnak meg, hazánkat nemzetközi szinten az itthoni győztes képviselheti.

Az Inter Cars elkötelezett a járműjavító szakemberek hazai utánpótlásnevelésének támogatásában, ezért az AOTV-nek régóta főtámogatója a cég. A vállalat égisze alatt működő Q-Service hálózat adja egyrészt a versenyek helyszíneit, biztosítja a regionális fordulókban és természetesen a döntőben felhasznált alkatrészeket, valamint nem utolsó sorban anyagi támogatást is ad a verseny méltó színvonalon való lebonyolításához.

Szakképzési Centrumok részvételével

A Szakképzési Centrumok, mint a régiónként működő szakképző intézményeket összefogó, a felelős miniszter által alapított és irányított szervezetek, kapcsolatban állnak a főszervezővel és országosan 5 területi egységre felosztva szervezik a hazai versenyeket.

Az 5 regionális döntőből – amelyek csapatversenyek – az AOTV rangsoron túl az Inter Cars az egyéni eredmények alapján kiválasztja a hat legjobbat. Ők az országos döntőben mérettetnek meg.

A döntőben, hét feladatban a legnagyobb járműipari beszállítók állítanak össze a portfóliójuknak megfelelő feladatokat. Itt a versenyzők szintidőre dolgoznak és persze a minőséget is ellenőrzik, amikor készen van a feladat.

Irány a nemzetközi döntő

A feladatok kiértékelése után egy 21 éves celldömölki tanuló, Ölbei Zsolt bizonyult a legjobbnak. Ő képviselhette Magyarországot a varsói nemzetközi döntőben. Lengyelországban a verseny hivatalos nyelve az angol volt. A versenyzők két nap alatt tíz összesen feladatot kaptak.

Az egyes versenyszámok – hasonlóan a hazai a döntő lebonyolításához – alkatrészbeszállítók támogatásával valósultak meg, egy-egy feladat a beszállító portfóliójának legsikeresebb termékéhez kapcsolódott.

A versenyzők és a felkészítő tanárok a 6. feladatig követhették a kivetítőkön a verseny pontállását, az utolsó 4 feladatra ezt eltüntették, így még izgalmasabb lett a verseny, főleg, hogy a magyar és a bolgár srác ekkor éppen azonos pontszámmal álltak.

Arról, hogy ki is Ölbei Zsolt, magán kívül kinek köszönheti a sikert és hogyan hat egy ilyen eredmény a tanuló iskolájára és gyakorlati idejének helyet biztosító műhelyére, cikksorozatunk további részében számolunk be.

Cikkünk megjelenését az Inter Cars támogatta

További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

 

Az oldal fő támogatója

 

2021.12.06
Nemrég kezdődött meg a Rivian nevű, autókat egyelőre nem gyártó, de a befektetők szerint nagy jövő....
2021.12.06
A 2022 tavaszától elérhető, új Mazda2 Hybrid megjelenésével először kerül be a Mazda hajtáslánc-....
2021.12.06
Nagy-Britanniában öt hónapon belül először nőtt az autóeladás éves szinten novemberben - állt a....
2021.12.06
A közlekedők a megyeszékhelyi belvárosban találkozhattak a rendőrségi Télapóval, aki járőrtársával....
2021.12.06
Pötsch maradhat, Diessnek remegnie kell – írja német manager-magazin.de ..
2021.12.06
A legtöbb autórajongó számára a Porsche 911 az egyik abszolút álomautó. Ez azonban nem vonatkozik....
2021.12.06
Az Ökumenikus Segélyszervezet országos intézményhálózatának úgynevezett „Családok Átmeneti....
2021.12.06
A Hyundai Motor a Top Gear 2021. évi díjátadóján a legmagasabb rangú elismerésben részesült: az i20....
2021.12.06
Az ABB bevezeti a Plug N Charge technológiát, amely egyszerűsíti, és még gördülékenyebbé teszi az....
2021.12.06
9 nap, 9 helyszín, 10 ezer adag étel – számokban a nagyszabású téli jótékonysági akció. ..