biztosítás

Ptk: felértékelődhet a vezetői felelősségbiztosítás

2014.03.14.

Március 15-étől válik hatályossá az új Polgári Törvénykönyv, amely a biztosítások területén is jelentős változásokat hoz. Érinti az ajánlattételt, a kötvényesítést, az állománykezelést, a termékfejlesztést és a kárrendezést, valamint az ezeket támogató informatikai rendszereket is. Az egyik legkomolyabb horderejű módosítás ugyanakkor a cégvezetők felelősségi körére vonatkozik – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Jelentősen felértékelődhet a felelősségbiztosítás szerepe az új Polgári Törvénykönyv (Ptk) életbe lépésével. A gazdasági társaságok vezető tisztségviselői és felügyelőbizottsági tagjai, valamint vezető állású munkavállalói magánvagyonukkal felelnek azokért a károkért, amelyeket okoznak akár magának a társaságnak, akár harmadik személynek. 

Számukra védelmet jelenthet e kockázatok kiküszöbölésére a vezető tisztségviselőkre köthető felelősségbiztosítás, amely kifejezetten a vezetők tevékenysége során, annak következtében okozott károkra nyújt fedezetet.  

Magyarországon jelenleg elhanyagolható az ilyen típusú biztosítási szerződések száma – a szövetség legfrissebb adatgyűjtése szerint tavaly év végén mindössze 320 ilyen szerződés alkotta a piacot –, miközben a mostani módosítás több mint 300 ezer gazdasági társaság és még néhány ezer egyéb formában működő jogi szervezet első emberét érintheti. Külföldön ezzel szemben jóval nagyobb hagyománya van az ilyen típusú védelemnek.

Az új Polgári Törvénykönyv életbe lépése nemcsak ezt a területet befolyásolja: a hazai biztosítók által kezelt, közel 12 millió biztosítási szerződést érinti valamilyen módon. Több ponton egyszerűsítheti, gyorsíhatja a biztosítási ügymenetet. Tartalmaz az ügyfelek számára kedvező fogyasztóvédelmi módosításokat: ezek egyike, hogy

az új Ptk. szerint a biztosítási szerződés nem szűnhet meg automatikusan attól, hogy a szerződő elfelejti befizetni az esedékes díjat. A biztosítónak minden esetben írásban, póthatáridő kitűzésével kell felhívnia a szerződő figyelmét a teljesítésre. Amennyiben mégis megszűnik a szerződés – a jogszabályban meghatározott feltételek teljesítésével – a szerződő kérheti a biztosítótól a biztosítási fedezet helyreállítását.

Szintén a fogyasztói érdekeket – és a korszerű kommunikációs eszközök elterjedését – jelzi, hogy a 2014. március 15-étől hatályossá váló Polgári Törvénykönyv már nem köti az írásbeliséghez a szerződés létrejöttét, illetve érvényességét. A bizonyíthatóság természetesen lényeges elem, de az eddiginél szélesebb körben ismerik el az új, korszerű kommunikációs eszközök közötti üzenetváltás írásbeliségét, ami várhatóan egyszerűsíti és gyorsítja a biztosítási ügymenetet.     

Változik a kártérítés szabályozása is, amelyben lényegi eltérés a korábbi gyakorlathoz képest, hogy az új törvény alapján megszűnik a nem vagyoni kártérítés, helyette a jövőben úgynevezett sérelemdíjat kell fizetniük a károkozóknak – vagy helyettük a biztosítóknak. A sérelemdíjnak elégtételt kell nyújtania a személyiségi jogsértéssel okozott hátrány kielégítésére, ugyanakkor alkalmasnak kell lennie a jogsértés szankcionálására is, mértékét a bíróság az eset körülményeire, például a jogsértés súlyára, ismétlődő jellegére figyelemmel fogja megállapítani.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....