járműgyártás

A Porsche leállt az olcsó belépőmodell fejlesztésével

2014.12.21.

A stuttgarti gyártó bejelentette, hogy nem készíti el a 718-as kódjelű nyitott kétülésest.

Már régóta keringtek hírek arról, hogy a Porsche lefelé tervezi bővíteni a palettáját egy olyan belépő modellel, ami a Mazda MX-5-ösnek jeletene konkurenciát. A kis roadstert új fejlesztésű négyhengeres motorok hajtották volna, turbófeltöltéssel. Először 2010-ben készültek kémfotók a kis Porschéről, ami után a márka akkori igazgatója, Matthias Müller be is vallotta, hogy dolgoznak egy belépőmodellen, ami az 550 Spyder modern kori változata lehetne.

A pletykák már a kocsi nevét is tudni vélték, ami a márka versenyhagyományai miatt 718-as lett volna. Eredetileg az volt a terv, hogy az autó némileg más formatervvel más márkák kínálatában, így a Volkswagenében és az Audiéban is megjelent volna, ami gazdaságossá tette volna a kifejlesztést és a gyártást. Az Audi fejlesztette volna ki a középmotoros, alumínium-acél karosszériát, a négykarikás prémiummárka R4 néven mutatta volna be az autót. Azonban az Audi és a Volkswagen is már korábban bejelentette, hogy nem készíti el a sportautót, ezért a Porsche változat megvalósulásának az esélye is jelentősen lecsökkent.

Wolfgang Harz, a Porsche kutatás-fejlesztési igazgatója nemrég egy interjúban ezt meg is erősítette, amikor elárulta, hogy a gyártó letett a nép-Porsche elkészítéséről. „Leállítottuk a projektet. Jelenleg már van egy nagyon jó belépő modellünk, a Boxster, és nem látunk okot arra, hogy készítsünk egy ennél kisebb autót. A Porschénak exkluzívnak kell maradnia, egy ilyen márka nem hajthat arra, hogy minél több autót adjon el olcsó volumen modellekből. A Boxster a tökéletes belépési pont” – nyilatkozta.

A 718-asba tervezett négyhengeres bokszermotorok a Boxsterben és a Caymanban azért megjelennek a 2015-ös modellfrissítés után, a legerősebb változat állítólag 400 lóerős lesz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....
2025.01.28
A Tokiói Autószalonról és a Dakar Rallyról szólt a január autós szempontból, így kevésbé meglepő,....
2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy nagyon fontos határidő jár le autósoknak....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....