makett
Klasszikus darabok Lord Montague kollekciójából Forrás: LMMM
Drága kicsikék
A játékméretű autók nemcsak gyerekeknek szerezhetnek örömöt, imádják a felnőttek is. Olykor ez sem olcsó mulatság, mert több gyártó felismerte a piaci igényeket. Itt van mindjárt a Matchbox ezer forintért, vagy az aranyozott James Bond modell 800 fontért, Mindkettő aprólékosan kidolgozott, gyönyörű, és alig több mint tíz centiméter, milliók rajonganak értük gyermekkoruk óta, az autómánia felnőttkorra is megmarad. Nem csoda, hogy szaporodik a kínálat, közben gyarapodnak a gyűjtemények, és nemcsak a gyerekeké, sőt, leginkább gazdag felnőttek a célközönség.
A Cullinan makett 450 óra alatt készült el Forrás: Rolls-Royce
Luxus áruház
Minden méretben tökéleteset kínál a Rolls-Royce, mely hűen követi az alapító atyák filozófiáját, így mutatta be a patinás autógyártó elnök-vezérigazgatója, Torsten Müller-Ötvös a világ legtökéletesebb autójának kikiáltott márka 1:8-as léptékű makettjét.
A Cullinan kicsinyített mása minden részletében követi az eredetit, de meg is kérik az árát: a 67 centis autó 12 millió forintnyi fontba kerül, már akinek jut, mert nem elég gazdagnak lenni, az is számít, ki milyen régi ügyfele a patinás márkának. Az ezer alkatrészből álló modell 450 munkaóra alatt készült el, ez kétszerese az igazi Cullinan gyártási és összeszerelési idejének.
Continental kollekció Forrás: Bentley
Ferrari a Zsolnay negyedből
Igényes darabok kerültek ki a pécsi Zsolnay negyedből, ahol néhány éve húszfős válogatott mester készít aprólékos autómaketteket. Az 1:8-as léptékű és ezer alkatrészből álló Formula 1-es Ferrarikból elsőre tízet raktak össze, egyenként háromszáz órányi kézimunkával. A limitált sorozat minden darabja háromezer eurónál drágább, vagyis az immár több mint hat éve működő magyarországi Amalgam termékei nemcsak minőségben, de árban is a legmagasabb szintet jelentik,
Több mint 3,5 millió forintba kerül például a legendás Ferrari 250 GT miniatűr változata
Az 1:8 méretarányú, 54 centiméteres makett elkészítéséhez Maranellóból, a Ferrari szakembereitől kaptak segítséget a zsolnayak.
Ferrari makett Forrás: Amalgam
Tizennyolc karátos autó egymilliárdért
Az előbbieket milliókkal túlszárnyalja az egykor Mercedesnél mérnökként dolgozó Robert Gülpen alkotása. A világ legdrágább makettjét évtizede mutatták be az IAA-n, vagyis a frankfurti nemzetközi autókiállításon, ahol már Guiness rekorderként csodálhatták a látogatók, persze kellő távolságból és biztonsági intézkedések mellett. Indokolt volt a szigorú védelem, mert a nemes fémekből és drágakövekből kreált, az eredetinél 18-szor kisebb – hatvan centis - Lamborghini Aventador LP 700-4-es modell ára egymilliárd forintra ment fel egy aukción. A fél kilónyi (18 és 24 karátos) arany mellett jelentős mennyiségű platinát és ezüstöt is felhasználtak a maketthez: Gülten állítása szerint csak az anyagköltség kétmillió euró volt, erre jött még a másfél millió eurónyi munkadíj.
Az ötszáz órányi kézimunkával a karbon elemekre ezredmilliméternyi arany réteget futtattak, ahogy a beltérben is, a keréktárcsák platinából készültek, az üléseket 14 ezer drágakővel „kárpitozták”. Az árverésen feltornászott összeg 15 százalékát jótékonysági célokra utalták.
Aventador, a legdrágább Forrás: Gülpen Co.
Prototípus aranyáron
A nemes anyagokból és rengeteg munkaórával készült makettek mellett olykor prózai játékok és tömegmodellek is csillagászati árakon kelnek el. Az 1970-ben 12-18 forintba kerülő Matchboxok ritka és épp darabjai akár 50-60 ezer forintot is megérnek, értéknövelő tényező és akár tízezer forintot is elkérnek az ötvenéves darabok hibátlan dobozaiért, amennyiben eredeti, mert már hamisítják is. Az egykori brit klasszikus újkori vetélytársa a Hot Wheels darabjai is egyre értékesebbek: egyetlen játékgyári prototípus, a Chevrolet Camaro makett harmincmillió forintnak megfelelő összegért kelt el, mert csak ez az egy maradt meg a tizenhat darabos fekete tetős fehér színű próbaszériából.
Aston Martin, 1290 darabból Forrás: Lego
Mini Bond-autók
A brit Corgi Toys cég tízmilliónál több kicsinyített DB5-öst adott el 1965-ben, a Goldfinger című Bond premierje után. A James Bond DB5-ös 1:43 kicsinyítésű változata 13 250 forintba, az 1:18-as léptékű 15 840 forintba kerül: természetesen ezüst színben, üléskatapultálóval és forgatható rendszámmal. Az eredeti Aston Martinok ma is az Egyesült Királyságban, Gaydonban készülnek, az ugyancsak kézimunkával gyártott Minichamps maketteket viszont Made in China felírat fémjelzi.
A Bond-autó Lego változata 1290 részes, megjelenésekor a készlet negyvenezer forintba került, ma ennek csak többszöröséért lehet megszerezni. A modell hossza 34 cm, szélessége 12 cm, magassága 10 cm és az eredetihez hasonlóan ezüstnyír színű Aston Martin DB5-ös: vágott fényszórók, öntött ezüstküllős keréktárcsák, első, hátsó szárnyak és a felnyitható motorháztető alatt hathengeres motor lapul, az utastérbe beépítettek radarkövetőt, valamint rejtett telefont.
T Ford és Csepel, Ikarusokkal Fotó: Boros Jenő
Made in Hungary
Egyre több magyarországi gyártású autóból készült makett: az Ikarus sorozat darabjait három-négy éve még 2-3 ezer forintért lehetett megvenni az újságárusoknál, napjainkban némely értéke tízszeresére nőtt. Különösen a Malév festésű farmotoros IK 55-ös drágult jelentősen, ahogy a vörös Csepel 352-es platós-ponyvás teherautó is.
Finom kidolgozásúak az esztergomi Vitara modellek, egyre értékesebbek az első győri Audi TT-k, A3-as Limousine és Cabriolet makettek, ahogy a szentgotthárdi Astrák, melyek egyre jobban fogynak az utakról is. Ahogy a Galamb József és Farkas Jenő részvételével konstruált T-Ford, mely már Matchbox King Size méretű makettben is ritkaságnak számít.
Magyarországi gyártású autók kicsiben Fotó: Boros Jenő
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!